A gyermekeinknek vannak olyan szívből jövő érzelmeik, amelyeket nem biztos, hogy képesek világosan közölni, és ez minket, szülőket egészen biztosan zavar, mivel szeretnék megérteni őket. Ők a legfontosabbak számunkra az egész világon.
A gyerekek, akárcsak a felnőttek, képesek szívből jövő érzelmekre, de nem biztos, hogy tudják, hogyan nevezzék meg azokat. Sokszor képtelenek elmondani mi zajlik bennük, vagy képtelenek arra, hogyan fejezzék ki azokat. Az érzések inkább tettekben, mint szavakban nyilvánulhatnak meg, így sok szülő bizonytalan abban, hogy mi is történik éppen.
Hogyan tudjuk azonosítani a gyermekün érzelmeit? Hogyan segíthetünk nekik hozzáférni saját érzéseikhez, hogy hatékonyan kommunikálhassák azt a számukra fontos embereknek?
Gyakran előfordul, hogy a gyermekek a saját érzelmeikkel kapcsolatos kifejezési nehézségei feszültségekhez vezetnek, és így egyedül maradnak a szorongásaikkal. Szülőként mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekünk ne szorongjon, hanem képes legyen érzéseit kifejezni és mi pedig fel tudjuk fogni azokat, és nnak megfelelően tudjunk reagálni. Szeretettel és megértéssel.
8 éves Annácskánk újabban duzzogva, ingerlékenyen és egykedvűen tért haza az iskolából. A szülei külön-külön és együtt is olyan kérdéseket tettek fel neki, mint például: "Annus, mi a baj?" vagy "Annuci, történt valami az iskolában, ami felzaklatott?". Anna minden alkalommal megvonta a vállát és félrenézett, és azt mondta "Nem volt semmi". Szülei frusztráltnak, aggódónak és néha ingerültnek érezték magukat vele szemben. Kapcsolatba léptek a tanárával, aki egyetértett azzal, hogy Annuska zárkózottabbnak tűnik, de nem tudott olyasmiről, ami indokollta volna ezt. Senki nem értette mi van vele és senki nem tudta megérteni őt. Pedig a szándék nagyon is ott van, mi tehát a probléma?
A legfontosabb felismerendő dolog az az, hogy Annuska valójában és ténylegesen közölte az érzéseit olyan módon, ahogy csak tudta. Jelezte - bár szavak nélkül - hogy segítségre van szüksége. Az első lépésnek annak kell lennie, hogy önvizsgálatot tartunk, hogy megértsük, mit is érzünk a gyermekünk zaklatottsága kapcsán. Felismerjük saját érzéseinket?
Anna anyukája bosszús volt, azt feltételezve, hogy Anna tudja mit érez, csak nem mondja ki. A düh mögött az állt, hogy Annus válasza miatt (semmi) az anyja tehetetlennek érezte magát. Az apja aggódott, hogy talán valami nagyon nagy probléma van, amit nem oldottak meg, és a dolgok még rosszabbra fordulhatnak. Ezek a reakciók mindegyike hatással volt az Annával való interakcióikra, nyomást gyakoroltak rá, és valószínűleg oda vezettek, hogy Anna még joban elzárkózott előlük.
Ahhoz, hogy a gyermeked bízzon abban, hogy nyitott leszel arra, hogy ő mit is érez, meg kell értened, hogy te mit érzel azzal kapcsolatban, amit a gyermeked közölni kíván. Amint elfogadóvá és érdeklődővé válsz a problémája iránt, rögtön megváltozik gyermeked hozzáállása is. Nem fgja azt érezni, hogy amit mond, az feldühít téged és hogy büntetés lehet a része.
A második lépés az, hogy tudasd gyermekeddel, hogy szeretnéd igazából tudni, hogy mi történik vele, benne. Világosan ki kell jfejezned, hogy segteni akarsz neki, és hogy megérted, a dolgok bizony zavarosak körülötte. Mindezt anélkül kell megtenni, hogy szondáznád, milyen érzésekről van szó, miközben megmutatod, hogy empatikus és együttérző hallgatóság tudsz lenni anélkül, hogy nyomást gyakorolnál rá.
A harmadik lépés az iskolával való kapcsolatfelvétel, hogy megkérdezzük, a tanár tud-e róla, és ismeri-e a gyermekünk problémáit és az azt kiváltó okokat. Órási segítség gyermekünknek, ha együttműködünk az iskolával, hogy gyermekünk számára biztosítsuk a védőhálót.
Miután a szülei egy kis énidőt töltöttek Annával, és a kedvenc dalait hallgatták, anélkül, hogy kérdéseket tettek volna fel, Annuci könnyezni kezdett. Csendben ülve nézték őt, azt javasolva, hogy hagyja, hogy jöjjön ki, aminek ki kell jönnie. Végül Annus a könnyek között elmondta nekik, hogy a legjobb barátja, Emma átnézett rajta az iskolában. Úgy tűnt, hogy szoros barátságot köt Eliottal, és Annust kihagyta ebből. Inentől a szülei beszélgetni tudtak aról, hogy mit élt át, és csak ezután tudtak kialakítani valami megoldást arra, hogy megpróbálják megoldani a problémát Emmával.
Anna esetében a probléma nem volt olyan aggasztó, mint amennyire a családja gondolt. Néha azonban nagyobb probléma is lehet, amit gyermekünk nem tud kifejezni. Bármi is merüljön fel, te egy biztonságos tér vagy gyermeked számára, nem sietve a megoldás felé, hanem inkább meghallgatva és nyugodtnak maradva.
Tehát az, ami mélyebb bizalmi kapcsolatot hoz létre a gyermekünkkel, az az, hogy lehetőséget biztosítunk számára, hogy feldolgozza saját érzelmeit. Hogy szabaddá tesszük számára, hogy érezze, ott vagyunk vele, mindenféle nyomás nélkül. Ez persze kihívást jelent, melyre természetesen aggodalommal, dühvel és más érzésekkel reagálunk, amikor a gyermekünk bajban van. Érdemes azonban felnőni ehhez a kihíváshoz, mert ennek előnyeit évek múlva olyan gyermek és leendő felnőtt formájában fogod learatni, aki beszélni fog veled, bízik benned és tisztel téged.
