Sokat olvasok, keveset beszélek és írom amit diktál az agyam.

5 jel arra, hogy autista lehetsz

2024/02/06. - írta: Mesterséges intelligencica

A becslések szerint körülbelül minden 54. magyar gyermek autista. Sok felnőttnél azonban csak a 30-as éveikben vagy életük még későbbi szakaszában diagnosztizálják az autizmust. Én is így jártam, 45 évesen derült ki, hogy az autista spektrumon vagyok aspergeresként. A diagnózis egész addigi életemet megmagyarázta, miért nincsenek barátaim, miért szeretek magam lenni, miért vagyok extra gyors felfogású, miért vágok mások szavába és miért árasztok el engem érdeklő (mások számára uncsi) információkkal másokat (angolul info dump-nak hívják). Pedig olyan érdekes a Világegyetem csillagászati és fizikai tulajdonságairól mesélni!

autist.jpg

Az autizmus hivatalos diagnosztizálásához meg kell felelni bizonyos kritériumoknak, amelyeket az Amerikai Pszichiátriai Társaság Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének ötödik kiadása (DSM-5) határoz meg. Ezt használják Magyarországon is, mert elég jól összeszedi, definiálja az autizmust. Persze az autizmus sokkal összetettebb, mint ahogy azt a DSM-5-ben definiálják. Az autisták nem csak olyan emberek, ahogy a közhiedelem tartja. Nem csak olyan emberekről van szó, akik nem veszik fel a szemkontaktust és nehezen szocializálódnak.

Saját tapasztalataim alapján összeszedtem néhány olyan tünetet, mely arra utal, hogy te is autista lehetsz.

1. Gyakran érzed magad meg nem értettnek, és nem tudod mit csinálsz rosszul

Az autisták körében gyakori tapasztalat, hogy úgy érzik, akaratlanul is megbántják az embereket, vagy szociális baklövéseket követnek el. Úgy találják, hogy mások félreértik őket. Például előfordulhat, hogy egy autista személy nem veszi észre, hogy túl közel áll valakihez, vagy hogy egy beszélgetésben kizárólag ő beszél, másokba folytva a szót. Vagy esetleg szenvedélyesen beszél egy olyan témáról, mely másokat nem érdekel és nem veszi észre, hogy mások valami másról szeretnének beszélgetni.

2. Nehezen tudsz alkalmi beszélgetéseket kezdeményezni

A szociális nehézségek szintje személyenként változik, mivel az autizmus egy spektrum. De sok autista embernek nehézséget okozhat, hogy elérje a társadalmi normáknak megfelelő kommunikációt, a mindennapi beszélgetések kezdeményezését és lefolytatásat. Én például programokat futtatok a fejemben, plédául a pékségben elpre eltervezem mit szeretnék venni, mondom, majd amikor megkapom a pékárut, megköszönöm: nagyon szépen köszönm, nagyomn kedves! Nem mondom, hogy nem őszinte a dolog, de semmiképpen sem automatikus válasz.

A társasági bulikról ne is beszéljhünk, automatikusan a programom alapján mindenkivel kedves vagyok és csacsogok, de nem igazán értem mi a fene szükség van az egészre.

3. Felidegesít, de még inkább kiborít, ha a napi rutinjaid vagy terveid felborulnak

Mivel a rugalmatlanság az autizmus része (sose szégyeld, ez egy jó tulajdonság ám), a rutinok megzavarása egy autista személyt érzelmileg ingataggá tehetnek egy olyan dolog miatt, amihez a legtöbb ember természeténél fogva alkalmazkodna. Az autisták az érzéseik szabályozhatatlanságával küzdenk. Amikor elterveztem a napomat és hirtelen a feleségem azt mondja, hogy délután el kell mennünk anyósomhoz, akkor kiborulok? Normális dolog ez a mindenapi felfogás szempontjából? Nagyon nem. Értelmes ez a számomra? Már hogyne. Belehalok, hogy hirtelen változik a terv.

4. Érzékszervi problémáid vannak, érzékeny vagy a zajokra, fényre vagy bizonyos texturák undort váltanak ki belőled

Az érzékszervi problémák is hozzájárulhatnak a mindennapi problémáidhoz, a teljes intellektuális leolvadáshoz. Bár a DSM-5 nem ismeri el a szenzoros problémákat az autizmus tüneteiként, mégis szinte minden autista küzd ezzel.

Én az utcára lépve zajzáró fejhallgatót és a teljes látómezőmet takaró, hegymászó napszemüveget hordok akkor is, ha nem süt a nap. A hangos, zsúfolt, fényes környezez túlstimulál engem. Fáj a fény, a mások folyamatos semmiről csevegése és az éles zajok. Fun fact, nem minden ruhát, textiliát viselek el a bőrömön, de leginkább meztelenül szeretek otthon mászkálni.

5. Kimerülsz a mindenkinek való megfelelésben, maszkolásban

A maszkolás az a viselkedésmód, amivel alkalmazkodunk a társadalmi elvárásokhoz, ami mentén programokat futtatok. Autistaként lényegében szerepet játszunk egy színdarabban, csak hogy boldoguljunk.

Autistaként szimuláljuk a normális emberi működést, csak hogy elfogadjanak minket. De ez így nincsen rendben, ugyan mások vagyunk, de nagyon értékesek a társadalom számára. Kiemeletn hasznosak. Én ezt teszem, vállalom magamat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intelligencica.blog.hu/api/trackback/id/tr6718304227
süti beállítások módosítása