Társadalmunk az autizmus kérdésköre mentén jobbára azzal foglalkozik, hogy az autista gyerekeket hogyan oktatjuk és támogatjuk és hogyan fognak tudni a társadalomba integrálódni. De ezek a gyerekek egyszer mindenképpen felnőnek és felnőttként ugyan ki foglalkozik velük? Még ennél is fontosabb kérdés a gyerekkorban nem diagnosztizált autisták kérdése (a nagyobb tétel, azok, akik szemmel nem látható módon érintettek), akik jómaguk sem tudják kik is ők, és állapotuk ismerete nélkül válnak felnőtté.
Az autizmus tünetei egyénenként változnak, és egy igen széles spektrumon helyezkednek el. Sokszor hallhatjuk a neurodivergens kifejezést is az autisták kapcsán. A neurodiverzitás fogalma az 1990-es években jelent meg azon nézet alternatívájaként, hogy az eltérő idegrendszeri működéssel (például autizmussal, hiperaktivitással) élő emberek betegek, fogyatékosok, „nem normálisak”. Magát a kifejezést Judy Singer magyarországi születésű ausztrál szociológus alkotta szakdolgozatában 1998-ban. A szó a görög neuro- (neuron, ideg, húr) és diverzitás, vagyis sokféleség, változatosság szavak összeolvadásából született. A fogalom és mozgalom azt a nézetet igyekezett és igyekszik képviselni, hogy az emberi idegrendszer többféle módon működhet, minden egyes ember idegrendszere különbözik valamennyire, ez adja egyediségünket. Az autista, hiperaktív agy nem egyszerűen „rosszabb”, mint a neurotipikus, vagyis az emberek nagyobb részére jellemző működésű, hanem más, amely más erősségekkel és gyengeségekkel rendelkezik. A neurodiverz állapotok az emberi változatosság természetes megnyilvánulásai, nem betegség, következésképp ezeket az állapotokat nem kell (és nem is lehet) meggyógyítani.
Mindenki láthatott már olyan posztokat, videókat a közösségi médiában, ahol az emberek részletesen bemutatják azokat a tüneteket, amelyek alapján ők maguk is érzik, tudják, hogy az autista spektrumon vannak. Ezeket a posztokat néző emberek sokszor ezekben magukra ismerve megnyugtatónak találják ezeket a posztokat.
Az autizmusban érintettek nagy részét nem diagnosztizálják gyermekkorukban, így hát felnőttkorukra sincsen az állapotukról tudomásuk. Ennek számos oka van. Az autista emberek megtanulnak alkalmazkodni az elvárt viselkedési formákhoz, hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Ezt maszkolásnak hívják, nevéből eredően hatásos eredményekkel, ezekről az emberekről senki sem sejti, hogy autisták, mivel minden szociális tranzakcióra jól regálnak.
"A szakemberek az autizmus diagnosztizálása során nagy hangsúlyt fektetnek az autizmus külső jeleire, és legtöbbször nem annyira a nem látható, belső tünetekre, mondja Stephanie Gardner-Wright, a Michiganben dolgozó autizmus szakértő. Ezek a belső tünetek személyenként nagyon különbözőek. "Az autizmus nagyon sokféleképpen jelenhet meg. Az autizmuson belül nagyobb a sokféleség, mint az autizmus és az allizmus (nem autista emberek) között." Ez azt jelenti, hogy számos olyan jel vagy gondolkodási minta van, amelyekkel a nem diagnosztizált autisták azonosulni tudnak.
Az UFO érzés
A felnőtt autista emberek számára gyakori érzés, hogy másnak, idegennek, UFO-nak érzik magukat. Brandon Tessers, az Effective Artistry, egy neurodivergens embereket támogató terápiás csoport igazgatója szerint néhányan úgy írják le, hogy "néha úgy érzik magukat, mint egy idegen lény a Föld bolygón".
Ez az idegenség tudat, annak érzete egy belső mutató, nem lehet egy emberre ránézni és látni, hogy kívülállónak érzi-e magát. Az érzés lehet nyomasztó, de lehet finomabb is, ez személytől függ. Persze az autisták sem feltétlenül érzik magukat mindig kívülállónak. Találhatnak olyan környezetet, amely befogadóbb, elfogadóbb számukra. Emellett egyes felnőtt autisták felnőttkorukban pusztán attól is jobban érzik magukat, ha olyanok közt vannak, akik állapotukra nem gyengeségként, hanem erősségként tekintenek.
Szociális beilleszkedéssel, jelzésekkel kapcsolatos nehézségek
"Az autizmussal élők számára nehéz megfejteni, hogy mennyi szemkontaktus elég, vagy hogy mikor kell abbahagynia a mosolygást egy beszélgetés során", mondta Gardner-Wright. "Lehet, hogy képesek megtanulni amegfelelő mennyiségeket, viselkedési normák paramétereit, de ez nem egy veleszületett érzék, mint egy allistánál (nem autista személynél)" - tette hozzá.
Zavaros kapcsolati múlt - romantikus és plátói értelemben egyaránt
Sok nem diagnosztizált autista felnőttnek zavaros és bonyolult társas kapcsolati múltja van. Az autista személyek a romantikus kapcsolatokban is nehéznek érezhetik az eligazodást. Ha romantikus kapcsolataiban nehéz és bonyolult múltja van, akkor valószínűleg az autista személy nem tudja, hogy az ő kapcsolatai miért mennek tönkre, míg másoké nem.
Szenzoros érzékenység
Az érzékszervi ingerekre - például zajra és fényre, látványra- való érzékenység az autizmus egyik lehetséges jele. Ez azt jelentheti, hogy egy hangra vagy hiperérzékeny vagy teljesen érzéketlen vagy. A nem autista emberek általában kevésbé érzékenyek az érzékszervi ingerekre. Az autista személy például különösen erős zajként érzékelheti egy barátja ketyegő órájának hangját, vagy extrém módon érzékeny lehet egy elhaladó mentőautó szirénájának hangjára.
A rutin iránti vágy
Sok autista ember szereti a pontosságot és a következességet. A világ, amelyben élünk, bizonytalan és kiszámíthatatlan. Ezért az autista személyek a rutinhoz folyamodnak, mint az önnyugtatás egyik módjához. Ha a rutin megszakad, erős érzelmek jelentkezhetnek, beleértve az intenzív ingerlékenységet vagy szorongást. A rutinnak nem feltétlennak kell szuper szigorúnak lennie, ez egy gyakori tévhit, amikor az emberek az autizmussal élők napi menetrendjére gondolnak. Ehelyett lehet az is például, hogy minden reggel egy bizonyos bögrét részesítenek előnyben. A rutin különböző embereknél másképp néz ki. Ráadásul a nagy változások is nehezek lehetnek az autista személyek számára.
A rutin bizonyos viselkedésekre is kiterjedhet. Ide tartoznak az ismétlődő testmozgások is, amit stimmingnek (önstimulálás) neveznek. A stimuláló viselkedések közé tartozhat a test ringatása, a láb rázása, az ujjak morzsolása, egy adott felület dörzsölgetése, de akár a folyamatos séta is a szobában.
Az egyedüllét iránti erős késztetés
Az egyedüllétre való igény a szociális helyzetek vagy a valóban túlstimuláló helyzetek utáni feltöltődéshez az autizmus egyik nagyon tipikus jellemzője. Ez azt jelentheti, hogy az autista személy egy munkahelyi prezentáció vagy egy családi buli után végzetesen kimerültnek érzi magát.
Ez a kimerültség az úgynevezett „maszkolás" jelenségéből ered. Ez a fajta maszkolás azt jelenti, hogy el kell rejteniük valójukat, saját viselkedésüket annak érdekében, hogy beilleszkedjenek abba a viselkedés formába, amit a körülöttük lévő emberek elvátásának gondolnak.
És bár időnként minden ember megteszi ezt, az a mérték, ahogyan az autistáknak álcázniuk kell önmagukat a szociális viselkedésük során, a teljes kimerülést eredményezheti. Ezután kénytelenek hosszú időt egyedül tölteni egyedül, sötét és csendes helyeken, hogy regenerálódjanak.
Kívülről nézve az embereknek fogalmuk sincs, ha valaki álcázza magát. Az autisták azt teszik, amit mindenki elvár tőlük, legtöbbször sikeresen. Ez úgy néz ki például, hogy az autista személy a munkahelyen úgy viselkedik, ahogy „kell”, de aztán hazamegy, összeomlik, és retteg a gondolattól, hogy holnap újra kell kezdenie ezt a maszkolást.
Speciális érdeklődési körök
Az autista személyeknél általában egy bizonyos tevékenység vagy téma iránti mély kíváncsiság és szenvedély is kialakul. Az autisták agya hajlamos nagy szenvedéllyel vonzódni a speciális érdeklődési területük felé, és rengeteg energiát abba fetetve megnyugtató érzést kelt bennük.
És bár mindenkinek vannak érdeklődési körei - és sok embernek erős az érdeklődése - az autisták valószínűleg megtalálják a módját annak, hogy mindent a speciális érdeklődési körükhöz kapcsoljanak. Ez például úgy nézhet ki, hogy akkor is megtalálják a módját annak, hogy kedvenc tévéműsorukról beszéljenek, ha a beszélgetés teljesen más események körül forognak.
A small talk, a csacsogás iránti ellenszenv
A legtöbb ember nem szereti a small talkot, de az autizmussal élők számára a small talk, a csacsogás teljesen kimerítő és olyasmi, aminek szerintük meg sem kellene történnie, hiszen semmi rtelme sincsen.
Az autisták általában nem élvezik a small talkot, és megtalálták a módját, hogy elkerüljék. Igyekeznek az életüket vagy a karrierjüket úgy alakítani, hogy ne kelljen sok ilyen allisztikus (nem autista) kommunikációt folytatniuk. Az autista spektrumon lévő emberek általában a mély, tartalmas beszélgetéseket részesítik előnyben.
Vágy a direkt kommunikációra
Az autizmussal élő emberek az egyenes beszédet részesítik előnyben, a valóban őszinte, világos kommunikáció erős preferenciájával.
Az autisták hajlamosak arra, hogy szó szerint beszéljenek, pontosan azt mondják amire gondolnak és amit szeretnének a külvilágtól. Természetesen ezt is várnák el a többi embertől. Például, amikor azt mondja valaki, hogy "majd ha piros eső esik", az autisták a fejükben szó szerint piros színű esőt képzelnek el, ami az égből hullik, de aztán rájönnek (természetesen egy szempillantása alatt), hogy a hozzájuk beszélő személy a piros esővel valami olyanra utalt, mely számára valami elképzelhetetlen dolog.
Az autisták számára legtöbbször a beszélt nyelv frusztráló, jobban megértik a szavakat, mások mondanivalóját, ha képernyőn vagy papíron leírva látják, mintha valaki hangosan kimondta volna azokat. Az embereknek az autista személyekkel való kommunikáció során olyan rövid mondatokat használni, amelyek pontosan, ténylegesen szó szerint azt fejezik ki, amit mondani akarnak.
Felnőttként felfedezni, hogy autista az ember, nagy felismerés és az önmagunk megértését erősítő érzés, segíthet abban, hogy jobban megértsük magunkat és életünket. De ez egyben gyászfolyamat is, mert azt kívánhatjuk, bárcsak már gyerekkorunkban is tudtunk volna az állapotunkról, és emiatt bizonyos élethelyzetek másképp alakulhattak volna.
----- Jómagam aspergeresként az autista spektrumon vagyok, a fentiek nagyrészt saját tapasztalataimon alapulnak. -----
