A látás egyik lenyűgöző furcsasága az, hogy amit látunk, az részben csak emlék.
Íme egy furcsa tény a látásról. Tartsd magad elé a kinyújtott kezedet, és tedd fel a hüvelykujjadat. Furcsa - és szinte hihetetlen -, hogy a látásod egyetlen része, amely valóban éles és részletes, körülbelül a körmöd felülete, ahogy most azt most nézed. Amikor a perifériás látásod többi részéből származó kép a szemed hátuljába ér, az valójában homályos.
Nem csak ez van, hanem mintha ahogy haladsz a szélek felé, a szem által rögzíteni képes vizuális információ egyre rosszabb felbontásúvá válna, igaz? Mintha egy alacsony felbontású videót néznél.
Csakhogy ez nem így van ám. A perifériás látásunkban található dolgok ugyan kevésbé élesek, mint a hüvelykujjnál látunk, de még mindig viszonylag élesek. Ez egy eléggé szuper feldolgozás eredménye, amit az agy végez helyettünk.
Vizuális memória
Úgy tűnik tehát, hogy viszonylag egységes részletességben látjuk a világot, annak ellenére, hogy a valóságban egyfajta alagútlátásunk van. A látómezőnk nagy része nem azon alapul, amit abban a pillanatban látunk, hanem valójában a memóriából hívjuk elő azt. Nem azt látjuk, amit abban a pillanatban a szemünk, mint érzékelőrendszer érzékel, hanem az agyunk által tárolt memóriára épül.
Tegyük fel, hogy például egy labdarúgó jelenik meg a perifériás látóterünkben. Amit a szem valójában lát, az egy nagyon elmosódott, kevés részletet tartalmazó kép, amit az agy aztán összevet az elmosódott tárgyakról vezetett nyilvántartásával, labdarúgóként azonosít, és az elmosódott képet egy részletgazdagabbal helyettesíti.
És így, amit tapasztalsz, az egy sokkal részletesebb futball kép a perifériás látásában, mint amire a szemed egyáltalán képes volna. A perifériás látásodban látott dolgok nagy része tehát lényegében vizuális emlékezeten alapszik.
Vizuális előrejelzések látása
Ennek az elképzelésnek a tesztelésére a kutatók szemkövető technológiát használtak, miközben az embereknek egy sor képet mutattak be a perifériás látásukban.
A kísérletezők néhány ügyes trükköt alkalmaztak, hogy megvizsgálják, hogyan épülnek fel kapcsolatok a perifériás látásunkban látott elmosódott képek és a részletes kép között, amelyet akkor kapunk, amikor közvetlenül nézünk valamire.
Azt akarták tesztelni, hogy valóban felépítjük-e ezt az elmosódott képekből álló vizuális adatbankot, és hogy ezek hogyan kapcsolódnak az általunk tapasztalt részletes képekhez.
Amit találtak, alátámasztotta a szem és az agy együttműködésének ezt a kissé furcsa modelljét. Valójában csak néhány perc kellett ahhoz, hogy az agy kapcsolatot építsen ki az elmosódott perifériás kép és annak részletes, agyban tárolt megfelelője között.
A kísérletek azt mutatják, hogy érzékelésünk nagymértékben függ a memóriánkban tárolt vizuális emlékektől. Nem a tényleges világot látjuk, hanem a az agyban tárolt tapasztalatokra alapozott előrejelzéseket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.