Miért nem emlékszünk korai gyermekkorunkra?

Amikor korai gyermekkorunkról szeretnénk emlékeket előhívni, pontosan azt fogjuk éremegtapasztalni, amit egy amnéziában szenvedő ember érez. Az áhított emlék nincsen ott és ez az érzés sokunk számára igen zavaróan hathat. De miért nem emlékszünk korai gyermekkorunkra?

Korai emlékeink hiányát gyermekkori amnéziának hívják és kivétel nélkül minden emberre jellemző. Nem tévesztendő össze azonban a patológiai amnéziával, ennek, mint betegségnek nincs sok köze a gyermekkori amnéziához.

Csak azután kezdünk el emlékezni gyermekkori élményeinkre, amint kialakult bennünk az én fogalma. A gyermekkori amnézia az életünk első két-három évének felidézésére való képtelenség - az emlékezet hiánya, amely a 19. század óta fejtörést okoz a pszichológusoknak.

A korai gyermekkorban érdeklődők, aktívak, kíváncsiak és rendkívül motiváltak vagyunk a körülöttünk lévő világ és érzelmeink megismerésében, mégsem tudunk visszaemlékezni arra, hogy mit tapasztaltunk ebben az időszakban. Nem emlékszünk az első születésnapunkra, de a másodikra sem. Nem emlékszünk az első szavainkra, az első lépéseinkre, a kedvenc baba ételeinkre, vagy a csecsemő- és kisgyermekkori nyaralásokra.

A gyermekkori amnézia rejtély és egyben paradoxon is. A drámai, fejlődésünkkel kapcsolatos változásokat az azt megalapozó tanulási folyamatra emlékezés hiánya kíséri. Megtanulunk járni, beszélni, mászni, felfedezni és szocializálódni anélkül, hogy emlékeznénk a körülményekre.

A gyermekkori amnézia megértésének egyik hasznos megközelítése, ha másképp gondolunk erre a jelenségre. Ahelyett, hogy egy normális fejlődési folyamatot patologizálnánk azzal, hogy amnéziának nevezzük, megváltoztathatjuk a nézőpontunkat, és gondolhatunk rá úgy is, mint az emlékezet kialakulásának folyamatára. Sokunk számára a személyes emlékezet 24 és 36 hónapos kor között kezd el kifejlődni.

Mi teszi lehetővé, hogy az emlékezőképességünk elkezdődhessen? A válasz több kognitív folyamat kombinációja adja meg, íme a 7 fő tényező, melyeket érdemes figyelembe venni.

1. A fejlődő agy

Az agykéregünk az életünk első két évében a neuronjaink jelentős mértékű növekedésével online üzemmódba kapcsolódik, ezzel képessé válva emlékeink tárolására. Különösen az emlékek kialakításában központi szerepet játszó hippokampusz megy keresztül jelentős fejlődésen ebben a korban.

Az agykéreg és a hippokampusz neuronjainak hozzáadása a régi neuron kapcsolatokat újakkal helyettesíti. Tehát a neuronok növekedése valójában megzavarja a korai életszakaszban kialakult emlékeket azáltal, hogy új szinapszisok jönnek létre, amelyek átveszik a meglévő kapcsolatok helyét.

Valójában a korai gyermekkor az egyetlen alkalom, amikor vissza tudunk emlékezni a korai gyermekkorunkra. A két és fél éves gyerekek könnyen vissza tudnak emlékezni a 6 hónappal korábbi eseményekre, de ugyanezekre az eseményekre két évvel később már nem emlékszenek.

2. Az emlékezés megtanulása

Amikor nagyon fiatalok vagyunk, egyáltalán nem érdekel bennünket az emlékezés; egyszerűen csak éljük az életünket. De ahogy kapcsolatba kerülünk a körülöttünk élő idősebb emberekkel, megtanuljuk, hogy az emlékezés fontos. A szülők felidézhetik a múltbeli nyaralásokat, vagy megkérdezhetik tőlünk, milyen ajándékokat kaptunk a legutóbbi születésnaponkun. Csak ekkor tudatosul bennünk, hogy az emlékezés a felnőttek dolga, amit gyakorolni és tanulni kell, hogy mi is egyszer az oly áhított felnőtté válhassunk.

3. Tudni, hogy mi az emlékek közti különbség

Az emlékezés életünk új és rendszeresen bekövetkező, kiemelkedő eseményeihez kapcsolódik - traumákhoz, örömökhöz, leckét adó eseményekhez, első alkalmakhoz. De amikor nagyon fiatalok vagyunk, még nem tanultuk meg, mi a kiemelkedő és mi a rutinszerű esemény. Valójában, amikor a kisgyermekek leírnak egy eseményt a közvetlen múltjukból, olyan információkat mondanak el, amelyeket idősebb énjük hétköznapinak vagy általánosnak - és ezért emlékezetesnek - tartana.

Nagyon kicsi gyermekként még nem tudunk eleget ahhoz, hogy felismerjük, mi a kiemelkedő esemény életünkben.

4. Az én fogalmának elsajátítása

A korai gyermekkorunkból hiányzó emléktípus az önéletrajzi emlékezet. Ezek olyan eseményekkel kapcsolatos információk, amelyekről emlékszünk, hogy átéltük őket. Kisgyermekként azonban még nem alakítottunk ki önálló ént, így nem emlékszünk arra, hogy jelen voltunk-e ezekben a kora eseményeken. Ehhez szükségünk van az én fogalmára.

5. Az emlékek beillesztése az életünk folyamába

Felnőttként életünket időszakok és mérföldkövek sorozataként idézzük fel, létrehozva egy olyan emlék előhívási szerkezetet, amely megkönnyíti a felidézést. Mielőtt azonban kialakítanánk egy kezdetleges életnarratívát, az észlelt események ki-be áramlanak kognitív rendszerünkből, és nincs helyük az emlékezetben.

A pici gyermekeknek jellemzően nincs életnarratívájuk, de ha felismernek egy mérföldkőnek számító eseményt, akkor azt később fel tudják idézni. A fiatalabb testvér születését például minden más eseménykategóriánál korábban, már 24 hónapos koruktól fel tudják idézni. A kisgyermekek a kórházi kezelésekre szintén nagyon kora gyermekkoruktól, jóval hároméves koruk előttről is vissza tudnak emlékezni.

6. Információ feldolgozás

Az agyunk információ feldolgozási keretrendszere az információk kódolását, tárolását és előhívását végzi el. Ebben a rendszerben a memória csak akkor működik, ha az emlékek felidézésével kapcsolatos erőfeszítéseink összhangban vannak azzal, ahogyan eredetileg kódoltuk az információt. Mivel nem tudjuk újraalkotni a csecsemő- és kora gyermekkori kódolását, a visszakeresés nem működik akkor, amikor idősebbek leszünk.

Freud is hangsúlyozza a kora gyermekkori emlékekkel kapcsolatos visszakeresési kudarcot. Az ő elméletében azonban az emlékek felidézésének sikertelensége kifejezetten a korai emlékek elfojtásának köszönhető, mivel azok szexuális vagy érzelmi tartalma fenyegető - ez a hipotézis kevéssé támasztja alá az emlékezettel kapcsolatos kutatásokat. Magyarul nem feltétlenül igaz.

7. A fejlődő anyanyelv tudásunk fejleszti az emlékezetünket

Emlékezetünk nagy részét az anyanyelvünk segítségével strukturáljuk és értelmezzük, így az anyanyelvünk  megtanulása előtt létrehozott emlékeink másképp szerveződnek, és sokkal nehezebben hívhatók elő. Az emlékezet kialakulása egybeesik az anyanyelv kialakulásával, ami egyes kutatókat arra enged következtetni, hogy az emlékezéshez nyelvre van szükségünk.

Mások azt állítják, hogy bár a nyelv minden bizonnyal szervezi és támogatja az emlékezetet, nem szükséges a hosszú távú emlékek létrehozásához és felidézéséhez, sem a felnőtteknél, sem a nyelv nélküli állatoknál. Valójában a rég elfeledett emlékek könnyen előhívhatók nem nyelvi jelek, például egy jellegzetes illat, a fény játéka egy személy arcán vagy egy régi dallam segítségével.

Így alakul ki hát emlékezetünk, és ezért nem emlékszünk kora gyermekkorunk szép emlékeire.