Kína, Chongqing városa, a világmindenség közepe.
Van az a pillanat, amikor az ember teljesen egyedül van, senki és semmi nem zavarja. Ekkor ismerjük meg igazi magunkat. Elmélyedünk a magányban és csendben, magunkra maradunk a gondolatainkkal. És beüt a dolog, ráébredünk kik is vagyunk. Visszás módon én életemben először ezt az érzést először a világ legnagyobb, legélénkebb, legnyüzsgőbb és legesleglegebb cyberpunk városában, Chongqingban éltem meg, 45 évesen. Csodálatos 4 éven keresztül. Egyértelműen a város lenyűgöző végleteinek hatása miatt.
Éjjel 2 óra van, ülök a vadonatúj, két hete (2017-et írunk) átadott Chongqing-i repülőtér hatalmas várócsarnokának emeletén. Ameddig a kilométer nagyságú váróban a szem ellát, üres széksorok meredeznek. Senki nincs itt, senki nem ismeri ezt a sokezer négyzetméteres meghitt kis zugot, lévén nemrég nőtt ki a földből az egész. A több éve építgetett kínai üzletemen gondolkodom, a gyáramon, a feladataimon. Egy hívogató érzés miatt egyszer csak leteszem a laptopomat és átjár a semmi. Ott ülök csupaszon, a saját gondolataimmal magamról. Én nem vagyok egy jó ember, de igyekszem annak lenni. Ott és akkor minden tisztává vált magamról, magamnak. Elárulom, életem legrosszabb érzése volt és egy mély spirálhoz vezetett, aminek a végén kín és szenvedés várt.
Öngyilkossági kísérlet, mentális betegségek, autizmus diagnózisa, de életem addigi történéseinek magyarázata is megszületett később enne a felismerésnek a mentén. Még ha fáj is, ez egy olyan úttá vált, amin haladva egyre inkább magam vagyok és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elmondhassam magamról, hogy 50 évesen tudom ki vagyok. Mindez nem hogy levont a Chongqing által megélt érzésekből, hanem piedesztálra emelte azokat.
Mindez azért történhetett meg velem, mert megismertem Chongqing-ot, vele rezegtem, benne éltem és elmondta mindazt nekem, amit tudni kell az életről, a világmindenségről, meg mindenről. Is.
Első alkalommal úgy vetődtem a városba, hogy szabadulni akartam a magyarországi rögöktől, a földhözragadt gondolkodástól és elmaradott (leszakadt?) intellektuális és gazdasági környezettől. Addig is sokat utaztam már a világban, főként vállalkozási és start-upjaim kapcsán, de akkor még Kína egy sötét folt volt tudásomban. Akkoriban még azt lehetett hallani róla, hogy olcsó munkaerő, feltörekvő gazdaság és elnyomó hatalom. A kultúráról, Kína szépségeiről, az ott élőkről vajmi keveset tudtam, igazából csak a Magyarországon élő kínai közösség mentén igyekeztem extrapolálni. Hatalmasat tévedtem, Kína nem olyan mint é, vagy te gondolnád. Azt hiszed tudod milyen?
Mivel saját cégemben már addig is gyártattunk Kínában elektronikai alkatrészeket itthoni saját termékekés és ügyfél termékek összeszereléséhez, ezért kicsit jobban elgondolkodtam azon, hogyan tudnám ezt a gyártási tevékenységet optimalizálni. Mondom hogyan, hát úgy hogy odamész ahol ezt a legjobban csinálják és intézkedsz. Mindezt aspergeres, autista énemmel. Vettem hát egy repülőjegyet és elutaztam Kínába. A repülőjegy egy baráti kapcsolatom révén Chongqing-be szólt. Akkor azt gondoltam, hogy a baráti ölelkezés után majd utazok tovább Shenzen-be, az elektronikai termékek gyártásának fővárosába. De Chongqing-ben ragadtam. Még az a hely!
Chongqinge utazásom, ott élésem és lelki utazásomat szeretném megosztani itt.
Második rész következik a tíz részből!
A bejegyzés trackback címe: