4k novellák - A bolygó

Végtelenül unalmas volt a munkája.

Naprendszerről naprendszerre járva kellett feltérképeznie a Hivatal által kijelölt bolygók állapotát. Lakosság, geológia, fejlettség meg ilyenek. Aznap már a harmadik bolygót ellenőrizte. Az érzékelők minden alkalommal automatikusan felvették az adatokat, sokkal pontosabban mintha ő csinálta volna. Hiperűrugrás, psciteleport a bolygóra, érzékelő rendszer bekapcsol, megmér, kikapcsol, visszatér. És aztán elölről újra és újra és újra. Még az se vigasztalta, hogy a több millió másik Ellenőr se mulat jobban, ez már csak ilyen. Dög unalom az egész.

Az aznapi soron következő bolygó egészen megdöbbentette. A hiperérzékelőkre természetesen rá se nézett, mielőtt célba vette volna a helyet. Minek? Mindig ugyanazok az értékek jelentek meg agyába épített adatfogadó portálban. Felesleges munka lett volna, azt meg minden értelmes lény kerüli.

A lilán örvénylő felhőrendszerek, a poros és koszos légkör, a por mögül a szürkén felsejlő kopott kontinensek mind azt mutatták, hogy itt valaki valamit nagyon elszúrt. A civilizáció nyomai alig észrevehetően, de egyértelműen rajzolódtak ki a tájban. A valaha járművekkel teli utak, az egymással versenyző épületek és az alaposan átalakított táj mind-mind a valaha volt civilizáció dicsőségét mutatta. Olyan nagyon csodálni nem lehetett a dolgot, mert minden kopott és szürke volt, nem keltette fel az Ellenőrben a vágyat a részletes kutakodás iránt.

- Hát ezt a bolygót aztán teljesen felesleges volt felvenni a listára! – gondolta. Gondolatával megnyitotta a psciportált, belépett, majd kilépett a bolygó felszínére.

- Nincs itt semmi látnivaló. – mondta ki hangosan, ironikus felhanggal. Persze nem volt ott senki, hogy értékelje a humort, de végül is magunk értékeljük a legjobban saját vicceinket.

Szomorúan nézett körbe. Szürke az egész.

- Ennek nagyon nem így kéne ám kinéznie. – gondolta. Bárhová is vetődött eddig, ott nyugtató zöldet vagy illatos lilát látott, az adott ökoszférának megfelelően.

Ez meg szürke, kietlen, mérgező. Meg szürke, nagyon szürke.

Ahány bolygón eddig csak járt, a helyiek mindig rájöttek egy ponton, hogy vigyázniuk kell a helyre, ahol élnek, ami táplálja és levegőhöz juttatja őket. Ugyan kinek jutott volna eszébe a saját lakhelyét megmérgezni, elpusztítani saját környezetét? Maga a gondolat is borzongató, hogy ilyen elmebeteg társadalom valaha is létezhetett. A természetes az volt Galaxis szerte, hogy a civilizációk történelmében felbukkanó, saját környezetét szenvtelenül irtó, kizárólag a saját hasznát néző egyedek és társadalmi rétegek sorsa minden alkalommal rosszul végződött. A nap végén mindig a józan többség győzött és az adott bolygó tovább zöldelt vagy lilult, egyszóval virult. A szociálisan retardált, harácsoló népek egészen egyszerűen kihalnak, ez a dolgok rendje. Hihetetlen, hogy ez a bolygó mégis ide jutott, ide tudott jutni. Talán a genetikai kódjuk sérülhetett valami katasztrófa mentén, mert magától senki nem lehet ilyen hülye. Pedig olyan szög egyszerű a bolygónkat rendben tartani.

- Már-már érdekes ez az ügy – vetődött fel benne a gondolat.

– Érdemes lenne tanulmányozni egy ilyen elfajzott társadalmat. – Ezzel a lendülettel be is jegyezte javaslatát a Szociológia Kutató Intézet kommunikációs filóta hálózatába.

- Kutatásra javaslom! – Nem pazarolta a szavakat, ennyit bőven elégnek tartott leírni, a csatolt valóságképek magukért beszéltek.

- Mindegy, ez van – gondolta hangosan.

- Mit tehet az egyszerű hivatalnok? - ezek itt kinyírták magukat, slussz, passz.

- Mondjuk a központi csillaguk még egészen jó állapotban van, érdemes lenne hasznosítani – morfondírozott még egy sort. Kifutott az időből, indulni kellett.

Ötödik csápjával megvakarta középső vállát. Allergiás volt a hülyeségre, biztos a hely váltotta ki. Titokban örült, hogy nem kell látnia ilyen helyet többé. Elindult űrhajója felé, hogy minél hamarabb elhagyja ezt a szomorú helyet.

Most már örömmel várta a következő, normálisan unalmas bolygót.