Be tetszenek tiltani a könyveket és eltüzelni? Bizonyára komoly fűtő értéke van egy könyvnek, magasabb fűtőértéke, mint az intellektuális tartalomnak, ami benne rejlik. Innen már könnyen belátható, hogy társadalmi szempontokat is figyelembe véve érdemesebb elégetni a könyveket, mint elolvasni. Egyetértünk tehát, a gondolat az kósza áramként semmi, a termelt meleg meg mégiscsak valami, amit érezni lehet. Tehát égessük el.
Úgy örülök, hogy ezt előre tisztáztuk. Mert mivel, hogy nem igaz. Vélhetnénk annak, mert olyan jól elmagyaráztam és ami le van írva azt szent igaznak hihetnők. Mivel a TV mondta, azaz a rádió, vagyis az internet. A legtöbben már beszálltak az internetbe is, csak azért említem.
Barátaim az Úrban, szeretném elmondani, hogy a gondolat sokkal melegebbet tud csinálni, mint a könyvégetés. Jól kigondolom például, hogy imádom a szeretteimet, és ez fűt. Vagy kitalálom a fűtőtestet, az is jól fűt. A jól kigondolások forrása pedig más emberek gondolatainak kivonata és újra keverése, kis új, általunk hozzáadott fűszerezéssel. Persze ha a semmiben ülnénk egy magunk, és nem lenne hozzá input, akkor a gondolataink egészen mások, pusztán egzisztenciálisak lennének. De ez felvetné a tyúk és a tojás problémakörét, amiben annyira összezavarodtam, hogy meg se próbálok vele foglalkozni.
A könyvégetés fasiszta/kommunista/masiniszta/akármisiszta (szabadon választható ésisztákkal cserélhető és kiegészíthető) indoktrináció. A könyvégetés számomra a gondolatok égetésével megegyező fogalom, ne gondoljuk, hogy a könyvégetés virtuális megfelelője, a gondolatégetés nem létezik. Körbenézel, gondolkozol és rájössz magadtól is, mi tartozik ebbe a kategóriába. Szerintem nem kell szájba rágnom (ez a kifejezés undi, de igen találó).
A könyv/gondolat égetők (a tudjuk kik) teljes körű támadást folytatnak az értelmiség, gondolatiság és természetesen a közoktatás ellen, hogy érvényre juttathassák sajátos meggyőződésüket, és vissza fejlesszék a társadalmat. Vissza egy olyan áldott jó korba, ahol ők irányítanak minden narratívát.
Azonban számukra sajnos, a szabad információ áramlása az internet révén biztosított. Ne a szép magyar valóság internetes portáljaira gondoljunk, ne az algoritmusok (amiket emberek rendelnek meg és írnak, nem magától gonoszkodik ám a Facebook meg a LinkedIn) által irányított social media legyen a mérvadó. A szabadabb világ nemzetközi színterén, a nyílt interneten a történésekről kapható azonnali információk jó használata korlátozni tudja a könyv/gondolat égetőket, bár az is igaz, hogy ehhez kellenek antiégetők is. Akik felszólalnak, kiállnak és intézkednek.
Ez ma édes hazánkban nincs, az alaposan meghajlított valóság miatt. Az igazi gondolkodók, a szabad interneten tájékozódók pedig oly kevesen vannak, hogy ez irányú szégyenük miatt már elmentek az országból a messzi-messzi galaxisban burjánzó szép zöld legelőkre, méghozzá legelőre.
A szabad internet rendkívül bosszantó egy állat, és végül kidobja magából a valóságot.
Sokat olvasok, sokat tanulok, analizálok (hehe, majdnem anál), kivonatolok és rájöttem valamire. A történelem huncut egy társadalmi emlékezet, csakis tanulni lehet belőle. Nem maradt fenn egyetlen elnyomó és dekadenssé váló társadalom, hatalom, ország vagy birodalom sem. Ha olvasunk jó sokat (biiiip, könyv), hamar beláthatjuk ezt.
És hát történelem során még soha nem volt a jó oldalon az a szerveződés (hogy kikerültem már a párt megnevezést, nehogy a hatalom magára ismerjen), amelyik betiltotta meg eltüzelte a gondolatokat/könyveket.
Szerintem ne égessünk se könyveket, se gondolatok, semmire se jó az!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.