Sokat olvasok, keveset beszélek és írom amit diktál az agyam.

Kényszerhelyzetben - a veganizmus, asztrológia és homeopátia kritikája

2023/08/16. - írta: Mesterséges intelligencica

Az emberiség jövője

Őszintének kell lenni és kimondani, a világ vége a jövőnk kezdete. Jelenleg tévúton járunk, de nem úgy, ahogy gondolnánk.

Közjáték

Nemrégiben kiszaladtam a mellettünk található kis boltba, hogy megvegyem a napi energia ital adagomat. Erre felé elég hideg van éppen (na nem az az Északi sarki hideg, hanem úgy közepesen, +8 C fok ami 46 fok Fahrenheit in retarded units). Hát mondom most erre a kis távolságra minek vegyek fel bármit is, a szokásos, egyetlen rövid ujjú pólómban kiszaladtam (igen, nadrág is volt rajtam). A lépcsőház előtt két idősebb néni beszélgetett. Rám néz a vagányabb néni és azt mondja nekem, „Fiatalember, hideg van így meg fog fázni!” Udvariasan megköszöntem szépen, hogy aggódik és mondtam, hogy nyugodjon meg csak ide megyek, 10 lépés az egész.

Ez a kis közjáték szöget ütött a fejembe, hogy vajon egy idegen miért aggódik értem? Miért nem mindegy neki mi van velem? Az emberek összetartanak, hogy előrébb jussanak, ezért nem mindegy mi van a másik emberel. Ősi ösztön ez, sikerünk kulcsa. De mi végre tart az össze az emberiség, mi lehet a cél?

Hova hát

Az emberi faj küldetése az, mint ami minden más állatfajé: a fajok közti versenyben a felülkerekedés, a szaporodás és terjeszkedés. Én messzebbre tekintve kiegészíteném azzal, hogy a feladatunk az, hogy létrehozzuk az értelem kritikus tömegét a világegyetemben, ezáltal lehetővé téve az új szintre lépést. Az emberi faj képes a Világegyetem meghódítására, ebben egészen biztos vagyok.

Nehéz persze a napi problémák és konfliktusok mellett messzire tekinteni, de érdemes hátrébb lépni, és megnézni, hogy ma a Föld nevű bolygón, az emberi társadalomban milyen folyamatok zajlanak.

kenyszerhelyzetben_20280816.jpg

Jelenleg nagyon csúnyán pazaroljuk az erőforrásainkat, ez jól látható tény. De én egyáltalán nem a szemmel látható pazarlásra gondolok. Szinte mindenki rávágja erre, hogy igen ez mind az erőnk elvesztegetése: a kőolaj tartalékok felélése, a fejlett társadalmak hedonista életmódja, az eső erdők irtása, a háborúk és a végtelenségig sorolhatnánk.

De én nem erre gondoltam, én mindezeket nem tartom pazarlásnak, ezek mind a környezetünk átalakításával kapcsolatos következmények. Nem, ezeket nem tartom pazarlásnak, hanem serkentő tényezőknek.

Hozzá tartozik ehhez, hogy az ember a Földön „A” domináns állatfaj és mint állatfaj, a természet része. Minden, amit ez a különös állatfaj, az ember tesz, épít, létrehoz és rombol, mindaz természetes. Ebből fakadóan rossz megközelítésnek tartom, hogy az ember által létrehozott környezetet mesterségesnek tituláljuk és megvetően beszéljünk róla, mint ami valami kárára jött létre.

A történelem tanulmányozása során megfigyelhetjük, hogy kiemelkedő technológiai ugrások és társadalmi előre lépések mindig élessé váló kényszerhelyzetek során születnek meg. A túlélési ösztönünk motivál és találékonnyá tesz minket. Csak a kiélezett helyzetekben születnek nagy megoldások.

Az értelem csodája

Mit értek én tehát erőforrásaink pazarlása alatt? A szépen fejlett majomparádét, amit kialakítottunk magunkban, magunk körül. A sekélyes, emberi értelmet elpazarló eszmék, izmusok és szertartások, ezek a legfőbb pusztító erők. Ezek mind-mind gátolják a fejlődésünket, nem az emberi adottságok hasznosítását, hanem azok decentralizálást rejtik magukban. És még csak fel sem fogják, mit okoznak vele.

Hogy is értem ezt? Noha a vallások és politikai eszmék károkozása is hatalmas (ám ezek mind a fejlődést, haladást szolgálják), de én nem kizárólag erről beszélek.

Nos, én a pusztító, erőforrás pazarló majomparádénak főként a túlzó klíma-, környezet- és állatvédelmet, a veg(eter)anizmust a félelemkeltő glutén-, laktóz-mentes étrendek terjesztését tartom, hogy már a rettentő paleo étrendről, az asztrológiáról és a homeopátiáról már ne is beszéljünk. Ezek haszna eltörpül az emberi értelem építésében okozott kára mellett. Én ezeket nevezem sekélyes, emberi értelmet elpazarló eszméknek és szertartásoknak.

Az értelem, az elme hatalmának nagy tisztelője vagyok. Úgy tartom, hogy az értelem fonja át a Világegyetemet, és a mindent mindennel összekötő filum működtetője (erről később).

Gondoljunk csak bele, milyen ritka az ember és emiatt milyen értékes. A jelenlegi becslések szerint az Univerzumunkban nagyjából talán 1012 számú galaxis található, a galaxisokban egyenként átlagosan olyan 1012 számú csillaggal. Összesen tehát a Világegyetemben (a látható területén legalábbis és becslésekre hagyatkozva) nagyjából talán 1024 számú csillag található. Ez a szám leírva így néz ki: 1.000.000.000.000.000.000.000.000. Csillag.

Az emberi faj képviselőiből a mai napon kb. 7.600.000.000 egyed él ma (2017. novembere) a Földön.

Egy egyszerű osztással megkaphatjuk, hogy minden egyes emberre nagyjából 1013 csillag jut. Minden emberre 10.000.000.000.000 csillag jut. 10 billió csillag emberenként, hatalmas elképesztő szám. És jól mutatja az emberi elme ritkaságát. Minden egyes ember kincs a világegyetemben.

A bajok forrásai

Bár felsoroltam néhány példát a majomparádéból, de csak a példa kedvéért kiemeltem néhányat, és leírom mi velük a probléma.

Veg(eter)anizmus

Az ember húst is evő állatfaj, ha az őseink fújoznak és nem esznek húst, akkor nem fejlődik ki az emberi agy. Hogyan juthattunk oda, hogy képesek vagyunk fújolni azt, ami minket emberré tett?

A húsfeldolgozás és -fogyasztás nem csak természetes volt az ember számára, de teljesen lehetséges, hogy a bőséges mennyiségű állati fehérjét tartalmazó korai étrend nélkül nem is lettünk volna emberek - legalábbis nem azok a modern, beszédkészséggel rendelkező, intelligens emberek, akik vagyunk.

Körülbelül 2,6 millió évvel ezelőtt vált a hús először az ember előtti étrend jelentős részévé, és ha az Australopithecusnak lett volna homlokára csapni valója, akkor bizonyára azt tette volna. Növényevőnek lenni könnyű volt - a gyümölcsök és zöldségek végül is nem futamodnak meg. De nem is borzasztóan kalóriadúsak. Jobb alternatívát jelentettek az úgynevezett földalatti raktározószervek - a gyökérfélék, mint a cékla, a jamgyökér és a burgonya. Ezek nagyobb tápértékkel bírnak, de nem túl ízletesek - legalábbis nyersen nem -, és nagyon nehéz rágni őket. Az ősembereknek, akik elegendő gyökérfélét ettek az életben maradáshoz, évente akár 15 millió "rágási cikluson" is át kellett esniük.

Ez az a pont, ahol a hús belépett - és futott, sietett -, hogy megmentse a helyzetet. Az elejtett, majd szeleteléssel, darálással vagy pelyhesítéssel elkészített zsákmány sokkal kalóriadúsabb ételt biztosít, sokkal kevesebb rágással, mint a gyökérfélék, ami összességében növeli a tápanyagszintet.

Homeopátia

A homeopátia nem hatékony mód egyetlen betegség kezelésére sem.

Ezen alternatív gyógymód használói úgy vélik, hogy a betegséghez hasonló tüneteket kiváltó szerek kicsiny adagokban kezelhetik a betegségeket. Ezeket a szereket vízben vagy alkoholban hígítva, megőrzi az eredeti szer tulajdonságait a kapott oldat, amely így a szervezetben elindítja a gyógyítás folyamatát. 

A homeopátiás termékek ásványi anyagokból, növényi anyagokból és számos más forrásból készülnek. Ha az eredeti anyag oldható, egy részét kilenc vagy kilencvenkilenc rész desztillált vízzel és/vagy alkohollal hígítják, és erőteljesen összerázzák (szukcesszálják); ha nem oldható, finomra őrlik és hasonló arányban porított laktózzal (tejcukorral) porítják. A hígított gyógyszer egy részét ezután tovább hígítják, és a folyamatot addig ismétlik, amíg a kívánt koncentrációt (esetünkben higítást) el nem érik. Az 1-től 10-ig terjedő hígításokat római számmal, X-szel jelöljük (1X = 1/10, 3X = 1/1 000, 6X = 1/1 000 000). Hasonlóképpen, az 1-től 100-ig terjedő hígításokat a C római számmal jelöljük (1C = 1/100, 3C = 1/1 000 000 stb.). A legtöbb jogorvoslat manapság 6X és 30X között mozog, de 30C vagy ennél több termék is forgalomba kerül.

A 30X hígítás azt jelenti, hogy az eredeti anyagot 1.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000 alkalommal hígították fel. Feltételezve, hogy egy köbcentiméter víz 15 cseppet tartalmaz, ez a szám nagyobb, mint az a vízcseppek száma, amely egy, a Föld méretének több mint 50-szeresét kitevő edényt töltene meg. Képzeljük el, hogy egy ilyen edénybe egy csepp vörös festéket helyezünk úgy, hogy az egyenletesen eloszlik. A homeopátia "végtelenség törvénye" egyenértékű azzal, hogy minden vízcsepp, amelyet később kiveszünk ebből a tartályból, a vörös szín esszenciájával fog rendelkezni. Dr. Robert L. Park, egy neves fizikus, aki az Amerikai Fizikai Társaság ügyvezető igazgatója, megjegyezte, hogy mivel egy oldatban lévő anyag legkisebb mennyisége egy molekula, egy 30C oldatban az eredeti anyag legalább egy molekulájának legalább 1.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000 vízmolekulában kell feloldódnia. Ehhez a Föld méretének több mint 30.000.000.000.000-szeresét meghaladó méretű tartályra lenne szükség.

Elképesztő baromság az egész! A homeopátiás receptek egy kis átköltéssel a következőképpen hangzanának: végy néhány szót a tudományból, kicsivel többet a keleti filozófiákból, fűszerezd meg az egészet egy csipet asztrológiával, rázd őket jól össze, és az így kapott mondatokat használd meggyőző erőként. A hatás fokozása végett vegyél fel egy fehér köpenyt, és ha van, akassz a nyakadba még egy fonendoszkópot is.

Persze ez azért nem egy teljes tudományos cáfolata a homeopátiának, de a hülyeség magas szintje miatt kaptam kedvet foglalkozni vele.

Asztrológia

Az asztrológia nem túl tudományos módja az élet kérdéseinek megválaszolására. Bár az asztrológusok igyekeznek megmagyarázni a természeti világot, általában nem próbálják meg kritikusan értékelni, hogy ezek a magyarázatok érvényesek-e - pedig ez a tudomány egyik legfontosabb része. A tudósok közössége a természeti világból származó bizonyítékok alapján értékeli az elképzeléseit, és elveti vagy módosítja ezeket az elképzeléseket, ha a bizonyítékok nem támasztják alá azokat. Az asztrológusok nem ugyanilyen kritikus szemlélettel tekintenek a saját asztrológiai elképzeléseikre.

Tudom, hogyha a környezetvédelem, homeopátia és a már felsorolt majomságok helyett a fejlesztésre, környezetátalakításra és a technológia kiterjesztésére fordítjuk energiáinkat, akkor nagyon gyors expanziót lehet elérni, kijuttatni az emberiséget a világegyetembe, terjedni, sokasodni és létrehozni az értelem kritikus tömegét, új szintre juttatni az emberiséget. Halhatatlan, a környezetétét atomi szinten és azon túl módosító lények leszünk. Bárki érezheti a jelenlétü(n)ket aki kicsit is odafigyel.

Kényszerhelyzet

Kritikus helyzetek sorozata kell ahhoz, hogy az emberiség fejlődése töretlen legyen. Ezt a magas eszmékkel, túlgondolt szertartásokkal jelenleg erősen gátoljuk.

A fennmaradást és a terjeszkedést pedig kizárólag a technológia segítségével lehet elérni. A jelenlegi problémák fő okozóit és az azokból fakadó gondok mind egy szálig megoldhatók a technológiával.

Nézzük csak az éhezést vagy az energiaforrások feletti folyamatos politikai és katonai harcot. A biotechnológia segítségével az élelmezés megoldható lenne már most a teljes emberiség, de még a növekvő népesség számára is, ha nem lennének buta korlátozó eszmék (pl. GMO tiltása) ezzel kapcsolatban. Ugyanilyen egyszerűen megoldható az energiaigény okozta problémarendszer is, rövid időn belül megfelelő mennyiségű, sőt annál is több energia lenne előállítható fenntartható módon, ha nem másra pazarolnánk erőforrásainkat.

Ha megmentjük a Földet, az emberi faj kipusztul. Semmi sem fogja az emberiséget arra kényszeríteni, hogy új megoldásokat hozzon létre, amivel ki tud szabadulni, kijutni a világegyetembe. A Földnek szükségszerűen pusztulnia kell ahhoz, hogy az emberiség elhagyja a bölcsőjét, ez az emberi természetből fakad.

Természetesen fenntartom, hogy ez csak az én véleményem, és nincsen általánosan kinyilatkoztatott igazság, mindenki máshogy látja a világot. Sőt tovább megyek, mindenki máshogy is érzékeli ezért, a valóság érzékelésünk is más.

És mégis. Őszintének kell lenni és kimondani. A világ vége a jövőnk kezdete!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://intelligencica.blog.hu/api/trackback/id/tr9018194353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása