Az életközéppel kapcsolatos tévhitek és a valóság

A középkorúság elérésével és megélésével kapcsolatos aggódásunk a legtöbbször alaptalan hiedelmekre épül. Vonakodunk beismerni, hogy elérkeztünk a középkorhoz (sajátunkéhoz, nem a történelemben, bár számunkra ez is az), vagy hogy az már a sarkon van? Akkor valószínűleg elhitte a középkorúsággal kapcsolatos számos mítosz és tévhit egyikét.

Íme pár elfogadott tévhit és mellé néhány nyugtató szó a valóságról. Az igazság megismerése megszüntetheti szorongásunkat a középkorúsággal kapcsolatban.

1. tévhit: Az életközépi-élmény kiszámítható és mindenkire egyformán igaz.

Az igazság: Nincs két ember, aki ugyanakkor érkezik meg a középkorúságba, vagy aki hasonlóan éli meg azt. A középkorúság-kutatók a középkorúságot a 40 és 60 év közötti évekre teszik, plusz-mínusz néhány év. Egyre inkább arra a következtetésre jutnak, hogy a kronológiai életkor nem feltétlenül a leghasznosabb mutató annak eldöntésében, hogy megérkeztünk-e életünk közepére. Sem azt, hogy ennek eldöntése azon múlik e vagy sem, hogy az átmenetet milyen módon vesszük figyelembe. Akkor érünk a középkorunkba, ha egy gyerekünk elköltözik otthonról, hogy ha megtapasztaljuk egy szülő halálát. Vagy hogy a munkahelyünkön a karrierünk közepén bekövetkező változásokkal meg kell küzdenünk? Vagy nézzük pusztán a gyertyák számát szülinapi tortánkon? Ez mindenkinél egyedi, ne dőljünk be az általánosításoknak.

2. tévhit: A kapuzárási pánik elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Az igazság: Baromság. Akarom mondani, a sok film, regény és újságcikk ellenére meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a kapuzárási pánik inkább kivétel, mint szabály. Mint Margie E. Lachman és munkatársai az American Psychologist című pszichológiai folyóiratban megjegyezték, az embereknek csupán 10-20 százaléka él át bármi olyasmit, ami távolról is hasonlít a kapuzárási pánikra.

Ebben a kulturális felfogás átformálása szükséges. Mi lenne, ha a "kapuzárási pánik" helyett a "életközepiértékelés"-re gondolnánk? Mi lenne, ha a nyugtalanság érzését, amelyet sokan tapasztalnak az életközép elérésekor, inkább az életet javító, mintsem az életet felborító érzésnek neveznénk? És mi lenne, ha az életközép meghatározó fordulópontjait úgy kezelnénk, mint lehetőséget arra, hogy értelmet adjunk az életünknek, és hogy elgondolkodjunk az életünknek ezen a pontján?

3. tévhit: elhasztnálnak kell érezni magunkat, amikor a gyerekeink elköltöznek otthonról, és arra vagyunk ítélve, hogy életünk hátralévő részét az "üres fészekben" töltsük.

Az igazság: Kétségtelenül sokat hallottál már az "üres fészekről", arról az elképzelésről, hogy a szülők úgy általában szerencsétlenekké válnak, amikor az utódaik elhagyják az otthont. A kutatások éppen az ellenkezőjét mutatják: a szülők általában véve, és különösen az anyák arról számolnak be, hogy a jólétük és a szülői szerepvállalással való elégedettségük megnő, amint a gyerekeik önálló életet kezdenek.

De nem ez az egyetlen ok, amiért az üres fészek mítosz problémás. Nem vonatkozik mindenkire a középkorúakra, sőt, még csak nem is minden középkorú felnőttre, aki történetesen szülő. Nem minden középkorú felnőttnek van gyereke. Míg egyes szülőként dolgozó, középkorú felnőtteknek olyan gyermekeik vannak, akik most készülnek elköltözni otthonról, másoknak nagyon pici gyermekeik vannak, vagy olyan gyermekeik, akik hosszú évekig jelentős támogatást igényelnek.

4. tévhit: A középkorúság elérkezése azt jelenti, hogy már régen elértük a "legjobb korunk" korszakát, és innen már csak lefelé vezet az út, fizikailag és szellemileg egyaránt.

Az igazság: Ez felhívja a figyelmet arra, amit a középkorúság kutatói, mint például Lachman, már évek óta hangoztatnak. Persze a középkor a veszteségek időszaka lehet, ugyanakkor a nyereségek időszaka is - és a középkorúak előtt álló kihívás része, hogy kitaláljuk, hogyan használjuk fel a megszerzett erősségeinket és képességeinket, hogy kompenzáljuk vagy ellensúlyozzuk a veszteségeket vagy a hanyatlást. Érdemes elgondolkodni ezen.

5. tévhit: A középkorúság arról szól, hogy teljesen újra ki kell találni az életünket, méghozzá gyökeres és költséges módon, és ha nem ezt tesszük, akkor rosszul csináljuk.

Az igazság: Bár vitatható, hogy az ambiciózus szabadidős életmód mennyire fedi a valóságot, az elég egyértelmű, hogy a középkorúak közül azok, akik most lépnek át a középkorúság határán, anyagilag egyre ingatagabb talajon találják magukat. Mennyire romlott meg a helyzet? Eléggé. Ahogy a középkorúak kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági nyomás hozzájárulhat a szellemi és fizikai egészség történelmi szintű romlásához a középkorú felnőttek jelenlegi generációjának esetében.

És még ha nagy vagyont is halmozott fel (amire hazánkban vajmi kevés az esély), eleget ahhoz, hogy finanszírozni tudja életének újjászervezési terveit , akkor sincs garancia arra, hogy a pénzzel meg tudja venni a megvalósításhoz szükséges időt.

6. tévhit: A középkorúsági-élményeid hasonlóak lesznek ahhoz, amit a szüleid vagy nagyszüleid tapasztaltak.

Az igazság: Nem, semmiképpen sem. A szülei vagy nagyszülei középkorúságának elérése egészen más gazdasági, történelmi és technológiai környezetben történt meg. A növekvő pénzügyi nyomás, a szűkülő szociális háló és a megnövekedett mentális és fizikai egészségügyi kihívások együttes hatása miatt különösen nagy kihívást jelent a mostani középkorúaknak - különösen a középkorú nőknek.

7. tévhit: Arra kell számítania, hogy anyagilag egész életében arra kell gyűjtenie és felkészülni, hogy élete második felében az utazás élményeinek és az „énidőnek” hódoljon.

Az igazság: Ahogy Paul Irving a Generations című lap 2015-ös cikkében megjegyezte, míg a korábbi generációk idősebb generációja az idejük elfogyása miatt aggódtak, addig a mai idősebb generációját leginkább a pénz elfogyása aggasztja.

 A szerző középkorúnak mondott, azt tervei szerint 70 évesen elérni készülő férfi.