A középkorúság elérésével és megélésével kapcsolatos aggódásunk a legtöbbször alaptalan hiedelmekre épül. Vonakodunk beismerni, hogy elérkeztünk a középkorhoz (sajátunkéhoz, nem a történelemben, bár számunkra ez is az), vagy hogy az már a sarkon van? Akkor valószínűleg elhitte a középkorúsággal kapcsolatos számos mítosz és tévhit egyikét.

Íme pár elfogadott tévhit és mellé néhány nyugtató szó a valóságról. Az igazság megismerése megszüntetheti szorongásunkat a középkorúsággal kapcsolatban.

1. tévhit: Az életközépi-élmény kiszámítható és mindenkire egyformán igaz.

Az igazság: Nincs két ember, aki ugyanakkor érkezik meg a középkorúságba, vagy aki hasonlóan éli meg azt. A középkorúság-kutatók a középkorúságot a 40 és 60 év közötti évekre teszik, plusz-mínusz néhány év. Egyre inkább arra a következtetésre jutnak, hogy a kronológiai életkor nem feltétlenül a leghasznosabb mutató annak eldöntésében, hogy megérkeztünk-e életünk közepére. Sem azt, hogy ennek eldöntése azon múlik e vagy sem, hogy az átmenetet milyen módon vesszük figyelembe. Akkor érünk a középkorunkba, ha egy gyerekünk elköltözik otthonról, hogy ha megtapasztaljuk egy szülő halálát. Vagy hogy a munkahelyünkön a karrierünk közepén bekövetkező változásokkal meg kell küzdenünk? Vagy nézzük pusztán a gyertyák számát szülinapi tortánkon? Ez mindenkinél egyedi, ne dőljünk be az általánosításoknak.

2. tévhit: A kapuzárási pánik elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Az igazság: Baromság. Akarom mondani, a sok film, regény és újságcikk ellenére meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a kapuzárási pánik inkább kivétel, mint szabály. Mint Margie E. Lachman és munkatársai az American Psychologist című pszichológiai folyóiratban megjegyezték, az embereknek csupán 10-20 százaléka él át bármi olyasmit, ami távolról is hasonlít a kapuzárási pánikra.

Ebben a kulturális felfogás átformálása szükséges. Mi lenne, ha a "kapuzárási pánik" helyett a "életközepiértékelés"-re gondolnánk? Mi lenne, ha a nyugtalanság érzését, amelyet sokan tapasztalnak az életközép elérésekor, inkább az életet javító, mintsem az életet felborító érzésnek neveznénk? És mi lenne, ha az életközép meghatározó fordulópontjait úgy kezelnénk, mint lehetőséget arra, hogy értelmet adjunk az életünknek, és hogy elgondolkodjunk az életünknek ezen a pontján?

3. tévhit: elhasztnálnak kell érezni magunkat, amikor a gyerekeink elköltöznek otthonról, és arra vagyunk ítélve, hogy életünk hátralévő részét az "üres fészekben" töltsük.

Az igazság: Kétségtelenül sokat hallottál már az "üres fészekről", arról az elképzelésről, hogy a szülők úgy általában szerencsétlenekké válnak, amikor az utódaik elhagyják az otthont. A kutatások éppen az ellenkezőjét mutatják: a szülők általában véve, és különösen az anyák arról számolnak be, hogy a jólétük és a szülői szerepvállalással való elégedettségük megnő, amint a gyerekeik önálló életet kezdenek.

De nem ez az egyetlen ok, amiért az üres fészek mítosz problémás. Nem vonatkozik mindenkire a középkorúakra, sőt, még csak nem is minden középkorú felnőttre, aki történetesen szülő. Nem minden középkorú felnőttnek van gyereke. Míg egyes szülőként dolgozó, középkorú felnőtteknek olyan gyermekeik vannak, akik most készülnek elköltözni otthonról, másoknak nagyon pici gyermekeik vannak, vagy olyan gyermekeik, akik hosszú évekig jelentős támogatást igényelnek.

4. tévhit: A középkorúság elérkezése azt jelenti, hogy már régen elértük a "legjobb korunk" korszakát, és innen már csak lefelé vezet az út, fizikailag és szellemileg egyaránt.

Az igazság: Ez felhívja a figyelmet arra, amit a középkorúság kutatói, mint például Lachman, már évek óta hangoztatnak. Persze a középkor a veszteségek időszaka lehet, ugyanakkor a nyereségek időszaka is - és a középkorúak előtt álló kihívás része, hogy kitaláljuk, hogyan használjuk fel a megszerzett erősségeinket és képességeinket, hogy kompenzáljuk vagy ellensúlyozzuk a veszteségeket vagy a hanyatlást. Érdemes elgondolkodni ezen.

5. tévhit: A középkorúság arról szól, hogy teljesen újra ki kell találni az életünket, méghozzá gyökeres és költséges módon, és ha nem ezt tesszük, akkor rosszul csináljuk.

Az igazság: Bár vitatható, hogy az ambiciózus szabadidős életmód mennyire fedi a valóságot, az elég egyértelmű, hogy a középkorúak közül azok, akik most lépnek át a középkorúság határán, anyagilag egyre ingatagabb talajon találják magukat. Mennyire romlott meg a helyzet? Eléggé. Ahogy a középkorúak kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági nyomás hozzájárulhat a szellemi és fizikai egészség történelmi szintű romlásához a középkorú felnőttek jelenlegi generációjának esetében.

És még ha nagy vagyont is halmozott fel (amire hazánkban vajmi kevés az esély), eleget ahhoz, hogy finanszírozni tudja életének újjászervezési terveit , akkor sincs garancia arra, hogy a pénzzel meg tudja venni a megvalósításhoz szükséges időt.

6. tévhit: A középkorúsági-élményeid hasonlóak lesznek ahhoz, amit a szüleid vagy nagyszüleid tapasztaltak.

Az igazság: Nem, semmiképpen sem. A szülei vagy nagyszülei középkorúságának elérése egészen más gazdasági, történelmi és technológiai környezetben történt meg. A növekvő pénzügyi nyomás, a szűkülő szociális háló és a megnövekedett mentális és fizikai egészségügyi kihívások együttes hatása miatt különösen nagy kihívást jelent a mostani középkorúaknak - különösen a középkorú nőknek.

7. tévhit: Arra kell számítania, hogy anyagilag egész életében arra kell gyűjtenie és felkészülni, hogy élete második felében az utazás élményeinek és az „énidőnek” hódoljon.

Az igazság: Ahogy Paul Irving a Generations című lap 2015-ös cikkében megjegyezte, míg a korábbi generációk idősebb generációja az idejük elfogyása miatt aggódtak, addig a mai idősebb generációját leginkább a pénz elfogyása aggasztja.

 A szerző középkorúnak mondott, azt tervei szerint 70 évesen elérni készülő férfi. 

Azok az emberek, akik nagyon biztosak az intellektuális képességeikben, az USA-beli Baylor University és a University of Mary Hardin-Baylor közös kutatása szerint valóban okosabbak, mint mások. A tanulmányban ez az intellektuális arrogancia a magasabb tanulmányi eredményekhez és magasabb végzettséghez is kapcsolódott.

Az intellektuálisan arrogáns emberek hajlamosak egyetérteni az olyan kijelentésekkel, mint például: "Úgy gondolom, hogy a saját ötleteim felsőbbrendűek másokéinál". Az embereket akkor tekintik mások intellektuálisan arrogánsnak, ha extrovertáltak, dominálnak egy adott csoportban, és a figyelem középpontjában akarnak lenni.

Wade C. Rowatt professzor, a tanulmány társszerzője elmondta: "Azok az emberek, akik intellektuálisan arrogánsnak tartják magukat, tudják, hogy mit tudnak, és ez valóban a szellemi, valamint az előmeneteli teljesítményük növekedéséhez vezet."

A tanulmányhoz 103 diák munkáját követték nyomon egy féléven keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik felsőbbrendűnek érezték magukat másoknál, jobban is teljesítettek a tananyaggal kapcsolatban.

Ugyanakkor azokat, akik szerényebben ítélték meg a képességeiket, jobban kedvelték a társaik. Az intellektuális arrogancia tehát büntetéssel járhat a társas kapcsolatokat tekintve. A tanulmány szerzőit meglepték az eredmények: azt jósolták, hogy az intellektuális alázatosság jobb teljesítménnyel jár majd együtt.

Ez azonban nem így történt.

Dr. Benjamin R. Meagher, a tanulmány szerzője mégis úgy véli, hogy az alázat létfontosságú tulajdonság: "Szerintem az intellektuális alázattal kapcsolatban fontos, hogy nemcsak a tudomány, hanem általában a tanulás szempontjából is szükséges - és ez vonatkozik az osztályteremre, a munkahelyi környezetre, bárhová. Ha valami újat tanulunk, először is el kell ismernünk saját tudatlanságunkat, és hajlandónak kell lennünk arra, hogy tudatlanságunkat másokkal is megismertessük.

Az emberek egyértelműen különböznek abban, hogy mennyire hajlandóak ilyesmire. Mégis, erre a tanulásra, a vélemény rugalmas megváltoztatására és mások véleményének megbecsülésére való hajlandóságra valóban komoly szükség van, ha az emberek és az adott csoportok fejlődni és növekedni akarnak."

A látás egyik lenyűgöző furcsasága az, hogy amit látunk, az részben csak emlék.

Íme egy furcsa tény a látásról. Tartsd magad elé a kinyújtott kezedet, és tedd fel a hüvelykujjadat. Furcsa - és szinte hihetetlen -, hogy a látásod egyetlen része, amely valóban éles és részletes, körülbelül a körmöd felülete, ahogy most azt most nézed. Amikor a perifériás látásod többi részéből származó kép a szemed hátuljába ér, az valójában homályos.

Nem csak ez van, hanem mintha ahogy haladsz a szélek felé, a szem által rögzíteni képes vizuális információ egyre rosszabb felbontásúvá válna, igaz? Mintha egy alacsony felbontású videót néznél.

Csakhogy ez nem így van ám. A perifériás látásunkban található dolgok ugyan kevésbé élesek, mint a hüvelykujjnál látunk, de még mindig viszonylag élesek. Ez egy eléggé szuper feldolgozás eredménye, amit az agy végez helyettünk.

Vizuális memória

Úgy tűnik tehát, hogy viszonylag egységes részletességben látjuk a világot, annak ellenére, hogy a valóságban egyfajta alagútlátásunk van. A látómezőnk nagy része nem azon alapul, amit abban a pillanatban látunk, hanem valójában a memóriából hívjuk elő azt. Nem azt látjuk, amit abban a pillanatban a szemünk, mint érzékelőrendszer érzékel, hanem az agyunk által tárolt memóriára épül.

Tegyük fel, hogy például egy labdarúgó jelenik meg a perifériás látóterünkben. Amit a szem valójában lát, az egy nagyon elmosódott, kevés részletet tartalmazó kép, amit az agy aztán összevet az elmosódott tárgyakról vezetett nyilvántartásával, labdarúgóként azonosít, és az elmosódott képet egy részletgazdagabbal helyettesíti.

És így, amit tapasztalsz, az egy sokkal részletesebb futball kép a perifériás látásában, mint amire a szemed egyáltalán képes volna. A perifériás látásodban látott dolgok nagy része tehát lényegében vizuális emlékezeten alapszik.

Vizuális előrejelzések látása

Ennek az elképzelésnek a tesztelésére a kutatók szemkövető technológiát használtak, miközben az embereknek egy sor képet mutattak be a perifériás látásukban.

A kísérletezők néhány ügyes trükköt alkalmaztak, hogy megvizsgálják, hogyan épülnek fel kapcsolatok a perifériás látásunkban látott elmosódott képek és a részletes kép között, amelyet akkor kapunk, amikor közvetlenül nézünk valamire.

Azt akarták tesztelni, hogy valóban felépítjük-e ezt az elmosódott képekből álló vizuális adatbankot, és hogy ezek hogyan kapcsolódnak az általunk tapasztalt részletes képekhez.

Amit találtak, alátámasztotta a szem és az agy együttműködésének ezt a kissé furcsa modelljét. Valójában csak néhány perc kellett ahhoz, hogy az agy kapcsolatot építsen ki az elmosódott perifériás kép és annak részletes, agyban tárolt megfelelője között.

A kísérletek azt mutatják, hogy érzékelésünk nagymértékben függ a memóriánkban tárolt vizuális emlékektől. Nem a tényleges világot látjuk, hanem a az agyban tárolt tapasztalatokra alapozott előrejelzéseket.

Az űrhajós karriert meglehetős romantikus pátosz lengi körül, de a Föld felszíne fölött 400 kilométerre több, nagyon is hétköznapi aspektusa van a szakmának. Az emberi testet a zéró gravitáció mindenféle kínos dolgokra készteti.

A New York Times új cikke rámutat, hogy az űrben élés mindenféle "testi megaláztatással" jár, ami még a leglelkesebb potenciális űrkutatót is elgondolkodtatja. Kiderült, hogy nem csak a halálos sugárzást vagy a súlytalanság miatti izomvesztést kell elviselniük az asztronautáknak.

A zéró gravitációban nyak felett mindig túl sok a vér mennyisége, mivel a földi gravitáció nem hat ránk. Ez hatással lehet a szemre és a látóidegekre, ami néha maradandó látásproblémákat okozhat az űrhajósoknál, akik hónapokig az űrben tartózkodnak, ezt az állapotot űrrepüléssel összefüggő neuro-okuláris szindrómának nevezik. Emellett folyadék gyűlik fel a szem-közeli szövetekben, ami puffadt arcot és eltömődött orrmelléküregeket eredményez. Mint egy erős nátha esetén, a folyamat elnyomja az orrjáratok idegvégződéseit, ami azt jelenti, hogy az űrben, zéró gravitáció mellett nem tudunk jól szagolni vagy ízlelni. (Az orr fontos szerepet játszik az ízlelésben.) A Nemzetközi Űrállomás konyhájában már csak ezért is gyakori a wasabi és a csípős szósz használata.

Ezek az érzékszervi problémák azonban bizonyos szempontból hasznosak lehetnek, mert a Nemzetközi Űrállomáson bizony halmozottan jelentkezik a test- és fingszag. Nem lehet rendesen zuhanyozni és a zéró gravitáció is megakadályozza, hogy az emésztőgázok oldódjanak az űrhajósok gyomrában és a belek konyhájában. Mivel a gáznak valahogyan távoznia kell, a puffadás gyakorisága és intenzitása (hangereje) megnő.

Más anyagcsere-folyamatok is hasonlóan zavart szenvednek. A vizelet a hólyag falához tapad, ahelyett, hogy a tövében gyűlne össze, ahol a húgycső fölött a folyadék növekvő nyomása általában figyelmeztet bennünket, ha a hólyagunk nagyrésze megtelt. Így a hólyag elérheti a maximális kapacitást, mielőtt a késztetést éreznének az űrhajósok arra, hogy pisilniük kell. Ekkor a vizelés hirtelen és spontán megtörténhet. Előfordul, hogy a hólyag megtelik, de nem ürül ki, és az űrhajósoknak katéterezniük kell magukat.

Így aztán a fing és pisiszag körbe lengi a Nemzetközi Űrállomást, de a benne tartózkodók nem nagyon érzik ezt.

A LEGO első megjelenésekor mindössze három színt használtak elemeikhez. Ez a 3 szín a piros, sárga, kék és fehér volt. Jelenleg, 2023-ban a LEGO 70 különböző fajta színt használ a termékeiben. Természetesen a színek száma folyamatosan változik (némely időszakokban akár csökkent is), a kibocsátott készletek igényeinek megfelelően.

Íme a jelenleg használt színek:

A Lego törekvése, hogy újrahasznosított műanyag elemeket, kockákat és különböző alkatrészeket készítsen, kudarcot vallott. Most a játékgyártó az e-metanol felé fordul.

A dán LEGO játékgyártó 2023. október végén közölte, hogy nem vált be az a kísérlet, amelynek során újrahasznosított műanyag palackokból akarták gyártani színes építőkockáikat.

Két évnyi tesztelés után a világ legnagyobb játékgyártója nem tudott olyan LEGO kockákat készíteni, amelyek csökkentik környezetszennyezést és a szén-dioxid-kibocsátást.

A LEGO lemondott az újrahasznosított műanyag kockák gyártására vonatkozó terveiről, miután kiderült, hogy az új, környezetkímélő mű anyagok, melyekkel kísérleteztek, nagyobb szén-dioxid-kibocsátáshoz vezetnének.

A dán vállalat hétfőn közölte, hogy "úgy döntött, nem lép tovább" a védjegyének számító kockák újrahasznosított műanyag palackokból, polietilén-tereftalátból (PET) történő előállításával. Több mint kétéves tesztelés után "úgy találta, hogy az anyag nem csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást".

A világ legnagyobb játékgyártója ennek ellenére azt mondta, hogy továbbra is elkötelezett a fenntartható anyagok megtalálása mellett a LEGO kockákhoz, és 2032-re tűzte ki a bevezetési határidőt.

Milyen fenntartható alternatívákat vizsgál a Lego? Két évvel ezelőtt a magántulajdonban lévő LEGO, amely a kockáit olajalapú műanyagból készíti, elkezdte kutatni a PET műanyagból készült újrahasznosított műanyag palackokból készített termékekre való lehetséges átállást.

A LEGO szerint "több mint 1,2 milliárd dollárt fektetett be fenntarthatósági kezdeményezésekbe" annak érdekében, hogy fenntarthatóbb anyagokra térjen át, és 2032-ig 37 százalékkal csökkentsék a gyártás során keletkező szén-dioxid-kibocsátást.

A vállalat közölte, hogy "jelenleg számos alternatív fenntartható anyagból készült Lego kockákat tesztel és fejleszt, beleértve más, újrahasznosított műanyagokat és alternatív forrásokból, például e-metanolból készült műanyagokat".

Mi az az e-metanol? A zöld metanol néven is ismert e-metanol hulladék szén-dioxidból és hidrogénből áll, amelyet megújuló energia felhasználásával, vízmolekulák felhasításával állítanak elő. A LEGO közölte, hogy továbbra is bio-polipropilént, a polietilén fenntartható és biológiai változatát fogja használni - a műanyagot a fogyasztói és élelmiszercsomagolástól kezdve az abroncsokig mindenben használják - az egyes LEGO készletek elemeihez, például levelekhez, fákhoz és egyéb kiegészítőkhöz.

"Úgy véljük, hogy hosszú távon ez ösztönözni fogja a fenntarthatóbb nyersanyagok, például az újrahasznosított olajok termelésének növekedését, és segíteni fogja a fenntartható anyagokra való áttérésünket" - áll a LEGO közleményében.

A LEGO-zás több területen is növelik a kreativitást és a tanulási készségeket. Lássuk milyen területeken, milyen előnyökkel jár a dolog.

Konstruktív játék és kreativitás

• Térbeli készségek fejlesztése: A LEGO-játék háromdimenziós tárgyakkal való dolgozással jár, ami segíti a gyermekek térérzékelésének és finommotoros készségeinek fejlődését. Ahogy építenek, megtanulják megtervezni, vizualizálni és manipulálni a tárgyakat a térben.
• Problémamegoldás: A LEGO-készletek mindig tartalmaznak összeszerelési útmutatót, de kísérletezésre is ösztönöznek. A gyerekeknek ki kell találniuk, hogyan lehet egy kétdimenziós képet háromdimenziós struktúrává alakítani. Ez az alkotási  folyamat fejleszti a problémamegoldó készséget és a kreativitást.
• Korlátlan lehetőségek: A LEGO kockák sokoldalúak és végtelen lehetőségeket kínálnak. Ez arra ösztönzi a gyerekeket, hogy a képzeletüket használva azt alkossanak, amit csak szeretnének. Az építésnek nincsenek határai, így a kreativitás határtalan.

LEGO az oktatásban

• STEAM oktatás: A LEGO készleteket több országban is beépítették az oktatási tantervekbe, hogy elősegítsék a természettudományos, technológiai, mérnöki, művészeti és matematikai (STEAM) oktatást. A tanulók a játékon keresztül gyakorlatias és magával ragadó módon fedezhetik fel ezeket a tantárgyakat.
• Csapatmunka: Számos oktatási LEGO tevékenység közös projekteket foglal magában. Ez megtanítja a diákokat arra, hogyan dolgozzanak együtt, hogyan kommunikáljanak és osszák meg ötleteiket egy közös cél elérése érdekében.
• Programozás és robotika: A LEGO Mindstorms, a programozható robotikai készletek sorozata megismerteti a diákokat a kódolás és a mérnöki alapelvekkel. Segít nekik megérteni, hogyan lehet gépeket létrehozni és irányítani.

A képzelet szerepe

• Mesélés: A LEGO ösztönzi a történetmesélést és a narratívák fejlesztését. A gyerekek gyakran építenek jeleneteket, szereplőket és helyszíneket képzeletbeli meséikhez. Ez a folyamat fejleszti a verbális és kreatív készségeket.
• Empátia és perspektíva: Miközben a gyerekek LEGO-val karaktereket és jeleneteket hoznak létre, különböző nézőpontokat fedezhetnek fel, és együtt érezhetnek a különböző karakterekkel, ami elősegíti az érzelmi intelligencia fejlődését.

LEGO és stresszcsökkentés

A LEGO-val való építkezés megnyugtató és stresszoldó hatású lehet. A feladatra való összpontosítás, az elemek használata és valami kézzelfogható dolog létrehozása segíthet a stressz és a szorongás csökkentésében a gyermekek és a felnőttek esetében egyaránt.

A LEGO Serious Play módszer

A LEGO nem csak a gyerekeknek való. A LEGO Serious Play módszer egy olyan facilitációs technika, amelyet szakmai környezetben használnak a kreatív gondolkodás és a problémamegoldás ösztönzésére. A résztvevők LEGO segítségével építik és magyarázzák meg ötleteiket, ami mélyebb megértést és együttműködést tesz lehetővé.

A LEGO felnőtteknek nyújtott előnyei

• Stresszcsökkentés: A gyerekekhez hasonlóan a felnőttek is tapasztalhatják a stresszcsökkenést a LEGO játék révén. A kreatív feladatra való összpontosítás kellemes módon terelheti el a figyelmet a mindennapi stresszről.
• A tudatosság: A LEGO-val való építkezés a mindfulness egy formája lehet, amikor az egyén teljesen elmerül az adott feladatban, ami elősegíti a relaxációt és a mentális tisztaságot.
• A kreativitás fokozása: A felnőttek gyakran szembesülnek kreatív igényekkel a munkájukban és a magánéletükben. A LEGO serkentheti a kreativitást, mivel lehetővé teszi az egyének számára, hogy out-of-the-box gondolkodjanak, és új szemszögből közelítsék meg a problémákat.
• Memóriafejlesztés: Az összetett LEGO-készletek építéséhez követni kell az utasításokat, ami javíthatja a részletekre való figyelmet és a memóriát.

LEGO időseknek

A LEGO-készletek az idősek életében is helyet kaphatnak. Mivel a kognitív funkciók az életkor előrehaladtával csökkennek, a LEGO számos kognitív és érzelmi előnnyel járhat az idősek számára:

• Mentális stimuláció: A LEGO-val való foglalatosság serkenti az olyan kognitív funkciókat, mint a problémamegoldás, a térlátás és a memória, így segítve az időseket, hogy aktívan tartsák elméjüket.
• Szociális interakció: A LEGO-készletek kiváló eszközei lehetnek a szociális interakciónak az idősek közösségeiben. A csoportos építkezések ösztönzik a csapatmunkát és a kötődést.
• Stresszoldás: A felnőttekhez hasonlóan az idősek is megtapasztalhatják a stressz csökkentését és a relaxációt a LEGO játékok által.
• A teljesítmény érzése: Egy LEGO-projekt befejezése az idősek számára a jól teljesítés érzését adhatja, ami növeli az önbecsülést és a mentális jólétet.

A LEGO túllépett gyermekjáték státuszán, és a kreativitás, a tanulás és a kikapcsolódás hatékony eszközévé vált az élet minden szakaszában. A LEGO vonzereje időtlen és univerzális, a gyermekek képzelőerejének és problémamegoldó készségének fejlesztésétől a felnőttek stresszcsökkentéséig és a tudatosság elősegítéséig.

Az oktatásban, a kognitív terápiában és a szakmai problémamegoldásban való alkalmazása jól szemlélteti e szerény műanyag kockák messzemenő hatását. Ahogy tovább kutatjuk a LEGO pszichológiáját, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek az egyszerű építőkockák nem csupán a játék forrása, hanem a kreativitás, a tanulás és a jólét katalizátora az egész életünk során.

Én sem véletlenül szentelem munka- és szabadidőmet a LEGO-nak, ez érdekel, ebben találom meg az önmegvalósításomat művészként és szakemberként is.

A LEGO, az egymásra rakható műanyag kockák halmaza, amelyet mindannyian jól ismerünk és szeretünk, 1958-ban debütált. Azóta a gyerekek közelében élő emberek megtapasztalhatták azt az értelmezhetetlenül fájdalmas sokkot, amikor mezítláb ráléptek egy elkóborolt LEGO darabra. Manapság már eléggé ismert ákozódás az, 'Hogy lépnél LEGO-ra hajnal kettőkor!'.  A bosszúval ás átokkal teli mondat körülbelül 2009-től kezdve népszerűvé vált a chatcsoportokban és egyéb internetes fórumokban.

De miért olyan fájdalmas amikor LEGO-ra lépünk? A LEGO kockák kialakításuknak és anyaguk fizikai paraméterei miatt nagyon erős, nyomás és deformálódás mentesek. Amikor rálépsz egy-egy Lego kockára, amelynek éles sarkai és hegyes részei egyáltalán nem engednek a tested súlyának, a lépés és súlyod ereje nem tud máshova távozni, mint vissza a lábadba.

Az emberek lába nagyon érzékeny: annak ellenére, hogy állandóan rajtuk állunk, a lábak a kezekkel, az ajkakkal és a nemi szervekkel együtt a legérzékenyebb testtájak közé tartoznak, azonnal reagálnak a fájdalmas ingerekre és érintésekre. Minden egyes emberi talp akár 200 000 egyedi fájdalom érzékelő receptorral rendelkezik, amelyek folyamatosan információkat küldenek vissza az agyunkba, és lehetővé teszik számunkra, hogy szükség esetén öntudatlanul kiigazítsuk járásunkat.

De az aztán nem jelent túl nagy előnyt akkor, amikor egy LEGO darabra lépünk. Azért fáj annyira, ha egyetlen LEGO darabra lépünk, mivel a lépés és súlyunk által keletkező nyomás, energia egyetlen pontban jelentkezik. Persze ha több darab LEGO-ra lépünk, akkor ez az erő szétoszlik, de akkor sem éppen kellemes érzés. Ilyenkor a súlyeloszlás segít, de semmiképpen sem élvezetes.

A valaha élt emberek számának kiszámítása részben tudomány, részben művészet. Az emberi létezés időtartamának több mint 99%-áról nem léteznek demográfiai adatok. Mégis, az emberi történelem során a népesség nagyságára vonatkozó néhány feltételezéssel nagyjából meg tudjuk becsülni ezt a számot. Fajunk mintegy 117 milliárd tagja született meg valaha a Földön.

Hogyan tudjuk megbecsülni történelmünk során élt népességet?

A valaha élt emberek összlétszámára vonatkozó bármilyen becslés alapvetően három tényezőtől függ: attól, hogy az emberek feltételezhetően mennyi ideig éltek a Földön, a különböző időszakokban a népesség átlagos méretétől, valamint az egyes időszakokban az 1000 lakosra jutó születések számától. A becslés azonban nem függ a halálozások számától egyik időszak alatt sem.

Annak meghatározása, hogy az emberiség ténylegesen mikor jött létre, nem egyszerű. A legősibb homininok feltehetően már i.e. 7 millió évvel ezelőtt megjelentek. A Homo nemzetség legkorábbi fajai i.e. 2 millió és 1,5 millió között jelentek meg. A jelenlegi bizonyítékok szerint a modern Homo sapiens i.e. 190 000 körül jelent meg. A modern Homo sapiens Afrikából származik, bár a pontos helyét már régóta vitatják. A feltételezések szerint az emberi történelem első kétharmadában különböző csoportok éltek Afrika különböző pontjain.

I.e. 8000 körül a világ népessége nagyjából 5 millió fő volt. A 8000 éves időszak alatti lassú népességnövekedés - az i.e. 8000-ben becsült 5 millióról i.e. 1-ben 300 millióra - nagyon alacsony, mindössze évi 0,05%-os növekedési ütemet eredményez. Nehéz a világ népességének átlagos méretét erre az időszakra meghatározni. Minden valószínűség szerint a különböző régiókban az emberi populációk az élelem elérhetőségének, az állatállományok változékonyságának, a béke vagy ellenségeskedés időszakainak, valamint a változó időjárási és éghajlati viszonyoknak megfelelően növekedtek vagy csökkentek.

Lássuk hát, koronként hány ember élt a Földön?

(A táblázat nagyon durva számadatokat mutat be, amelyek az ENSZ és más források által megadott becsült tartományok átlagát jelentik.)

A számokból látszik, hogy mindezidáig nagyjából 117 milliárd ember élt a Földön. A világ jelenlegi mintegy 8 milliárdos népességét tekintve a 117 milliárdra becsült összes születés azt jelenti, hogy a 2022-ben élők a valaha élt emberek összlétszámának közel 7%-át teszik ki. Mivel körülbelül 200 000 éve létezünk a Földön, ez valójában elég nagy százalék.

Mindenesetre az élet rövid volt. A születéskor várható élettartam átlagosan valószínűleg csak 10 év volt az emberi történelem nagy részében. A vaskori Franciaországban (Kr. e. 800-tól Kr. e. 100-ig) a becslések szerint a várható átlagos élettartam mindössze 10-12 év volt.

Ezek a rövid várható élettartamok azt jelentik, hogy az emberi népesség nehezen növekedett. Egy becslés szerint a Hispániától Kis-Ázsiáig terjedő Római Birodalom lakossága Kr. u. 14-ben 45 millió fő volt. Más történészek azonban kétszer ilyen magasra teszik ezt a számot, ami jól mutatja, hogy a korai történelmi időszakokra vonatkozó népességbecslések mennyire pontatlanok lehetnek.

1650-re a világ népessége körülbelül 500 millióra nőtt - ez nem nagy növekedés az i. sz. 1. évi 300 milliós becsléshez képest. Az átlagos éves növekedési ütem ebben az időszakban valójában alacsonyabb volt, mint az i. e. 8000 és i. sz. 1. közötti időszakra becsült ütem. A szokatlanul lassabb növekedés egyik oka a fekete halál volt. Ez a rettegett járvány nem korlátozódott a 14. századi Európára, hanem valószínűleg Nyugat-Ázsiában kezdődött Kr. e. 542 körül, és onnan terjedt tovább. A szakértők úgy vélik, hogy a Bizánci Birodalom felét a pestis pusztította el a hatodik században, összesen 100 millió halálos áldozatot követelt. A népesség számának ilyen nagymértékű ingadozása nagymértékben megnehezíti a valaha élt emberek számának becslését.

A világ népessége azonban 1800-ra átlépte az 1 milliárdos határt, és azóta tovább nőtt a jelenlegi 8 milliárdos szintre. Ez a növekedés nagyrészt a közegészségügy, az orvostudomány és a táplálkozás terén elért fejlődésnek köszönhető. Csökkent a halálozási arány mutatója és lehetővé vált, hogy több ember éljen jóval a reproduktív korán túl is.

Hallottad már a hangodat visszahallgatva egy hangüzenetből? Mondtad már, hogy ez de béna? Kérdeztél már másokat, hogy tényleg ilyen a hangom? Nem vagy egyedül. Sokan vannak, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha viszont hallják a hangjukat.

Ennek fizikai és biológia okai vannak

A fő ok az, hogy a hang, amit beszéd közben hallunk, az teljesen más, mint más emberek számára és mint a hangfelvételeken. A hang rezgései, amit beszéd közben hallhatunk, a levegőn keresztül továbbított hang, az úgynevezett légvezetés és a belső hang keveréke, amely a légutak, a hangszalagok és a fejben lévő csontok rezgéseinek kombinációja.

E belső rezgések hatására hangunk saját magunk számára mélyebbnek hangzik, mint amilyen a valóságban. Amikor beszélünk, olyan, mintha mindenki hangszórókon keresztül hallaná a hangot, de mi a saját fejünkben lévő barlangon keresztül halljuk. A hang megkerüli az arcüregünket, a fejünkben lévő összes üres teret és a fülünk középső részét, ami megváltoztatja a hangok zengését, hallását ahhoz képest, amit mások hallanak.

Amikor azonban a saját hangod felvételét hallod, a hang a levegőn keresztül a füledbe jut, ahol rezgésbe hozza a kis fülcsontokat. Ezek a rezgések ezután a fülünkben megbúvó kis csigába jutnak, amely a hallható hangokat elektromos jelekké alakítva az agyba küldi.

A két egymástól különböző folyamat az oka annak, hogy az emberek úgy gondolják, hogy a hangjuk másképp hangzik, mint a hangfelvételen. A hang, amit a hangfelvételen hallunk, valójában az a valós hangunk, ahogy az mindenki másnak szól.

Ezért utálod a saját hangodat

Több oka is van annak, hogy miért érezzük magukat kényelmetlenül, ha a hangunkról készült felvételt halljuk. Először is, az, hogy másképp hangzik, mint gondolnánk, összezavarja az önképünket. Mivel a hangunk egyedi és az önazonosságunk fontos eleme, ez az eltérés megrázó lehet. Hirtelen rájössz, hogy mások egész idő alatt mást hallottak.

Az emberek azért sem szeretik hallani a hangjukat, mert nem hallgatják olyan gyakran.

Képzeljük el, hogy hat hónapig nem volt tükrünk, és volt egy elképzelésünk arról, hogy hogyan nézünk ki. Közben elkezdünk jó sokat enni, aminek következtében alaposan meghízunk. Aztán hirtelen a tükörbe nézünk és ledöbbenünk.

Az érdekes csavar ebben az egészben az, hogy az emberek valójában jobban szeretik a felvett hangjukat, amikor nem tudják, hogy ők azok. Az emberek hajlamosak vonzóbbnak értékelni a hangjukat, mint másokét, ha nem tudják, ki beszél.

De azért van remény, szokjuk meg saját hangunkat

Tehát, mivel a legtöbb embernek tetszik a hangja, csak nem tud róla, van remény. Az egyik módja annak, hogy túllépjünk a számunkra kellemetlen érzésen, ha gyakran hallgatunk magunkról felvételeket. Ha a kezdeti sokkon túljutunk, kezdjük magunkat egyre jobban érezni saját hangunk hallgatásában. Ez hasznos lehet abban, hogy diktafonra vagy mobil hangrögzítő app-ra mondjuk fel napi teendőinket, gondolatainkat, ötleteinket és nem lesz kellemetlen visszahallgatni azokat. Másrészről, ha hallgatjuk magunkat, megismerhetjük azt és kellemesebbé tehetjük hangunk zengését, hogy jobban tetszen saját magunk hangja saját magunknak.

A blogbejegyzés diktafonra beszélve készült, a szerzős saját hangjától elrettenve, majd megszokva, végül megszeretve!