Az influenszerek nem csak az érzelmeidet manipulálják, de meg is változtatják azt, ahogyan a világot megtapasztalod. Mindezt saját anyagi céljaik megvalósítására teszik, egyáltalán nem a rajongóik iránt érzett elköteleződöttségből vagy szeretetből, mert az egészen egyszerűen nem létezik.

Képzeld magad elé a következőt. Késő este görgeted az Instagram idővonaladat, amikor egy neked ajánlott csatornájában egy számodra tökéletes (direkt neked kiválasztott) tökéletesen képen megakad a szemed. Megnyitod a képet felrakó személy profilját. Kíváncsivá válsz. Talán egy vélt hasonlóság van közted és az előtted álló személy között, talán úgy szeretnél öltözködni, mint ő, talán mindkettőtöknek közös az érdeklődése a vintage orosz babuska babák iránt. Hamarosan 2017-es képeket nézegetsz, majd beköveted őt.

A bekövetett személy (most már az influenszered ugye) képei felbukkannak az idővonaladon, majd kommentelsz. Ha van Threads fiókja, automatikusan bekövetted. Ha van YouTube-csatornája, feliratkozol. Egész idő alatt csak nézed őt és a többi hasonló, bekövetett influenszeredet. Fogyasztasz.

Aztán hirtelen szeretetet érzel. Valószínűleg a keresztnevükön kezdesz el hivatkozni rájuk a felhasználónevük helyett. Tudod, mit ettek tegnap este - sőt, fejben segítettél nekik választani a Foodora (Mert jól esik!) és a házi készítésű ételek között. Bíztattad és támogattad őket, amikor legutóbb nagyon rossz napjuk volt. Mindez anélkül történt, hogy találkoztál volna velük.

Egy nap elmesélnek neked egy történetet arról, hogy milyen sokat jelent nekik a kutyájuk, Vakarcs. Talán még hosszan sorolják is Vakarccsal kapcsolatos emlékeket. Mindez meghatóan és őszintén hangzik. A fenébe is, még az is megdöbbent, milyen aranyos kutya Vakarcs, hát egy ennivaló cukiság, tisztára olyan, mint a te kutyád. Mondatról mondatra vonják be ezek a tevékenységek az embert. Amikor a végére érsz, akkor látod, mert mindig ott van: "Ezért etetem a kutyámat a Hami-Nyami kutyaeledellel (#ezittareklámhelye). Megnyomod a "tetszik" gombot, és nem gondolkodsz rajta túl sokat. Hadd egye a cuki kis Vakarcs azt a finom kaját, megérdemli az a kis pihipuhaság.

Aztán egy nap elmész a szupermarketbe, és lám, ott van a Hami-Nyami kutyaeledel a polcon. A kedvenc influenszeredre gondolsz. A kutyádra gondolsz. Szereted a kutyádat! Megérdemli a legjobbat. Így bár a Hami-Nyami kutyaeledellel 840,- forinttal drágább, mint a márka, amit általában veszel, mégis beteszed a kosaradba. Minden felelős kutyatulajdonos ezt tenné. És végül is te sem vagy más, mint egy felelős kutyatulajdonos, akárcsak az új internetes barátod.

Az ezt követő hónapokban influenszereid lelkes követőjévé válsz. Fogyasztod a posztokat arról, hogy milyen ruhát kellene viselned, milyen fogkrémet, milyen cipőt, és mindeközben elkezdesz úgy tekinteni ezekre az emberre, mintha ismerőseid lennének. Megbízol az ítélőképességükben, elvégre még nem vezettek téged félre.

Majdnem egy igazi barát - majdnem -, pedig még sosem találkoztál vele. De ez a kis bökkenő sem akadályoz meg abban, hogy magadba szívd a róluk szóló összes információt, és anyagilag is támogasd őket. Mindezt azért, mert mélyen gyengédséget éreztél irántuk - egy olyan ember iránt, aki nem is tud a létezésedről.

Ezt a jelenséget paraszociális kapcsolatnak nevezik. Ez egy olyan egyoldalú kapcsolat, amelyben az egyik fél érzelmi energiát, érdeklődést és időt fektet a kapcsolatba, míg a másik fél boldogan mit sem tud a másik létezéséről. Ezt a kifejezést Donald Horton és Richard Wohl pszichológusok alkották meg egy 1956-os tanulmányukban, amely arra a következtetésre jutott, hogy azok az emberek, akik a tömegmédiát, például a rádiót, a televíziót és a filmeket fogyasztják, az előadók iránt olyan intimitási érzéseket alakítottak ki, amelyek analógok voltak azokkal az érzésekkel, amelyeket a való életben ismert emberek iránt éreztek.

A paraszociális kapcsolatban élő személy úgy érezheti, hogy valóban ismeri a másik személyt, anélkül, hogy találkozna vele. Lehet, hogy ugyanúgy kötődik hozzá, mint egy közeli baráthoz vagy családtaghoz. Az információ, amelyet a kapcsolat adakozó oldalán lévő személy megoszt, megerősíti ezt a kötődést, és ahogy az információ mennyisége növekszik, úgy nő a bensőséges kötelék a fogyasztó és az adakozó személy között. A legtöbb kapcsolat a kölcsönösségen alapul, de a paraszociális kapcsolatokban élő emberek számára elég, ha megpróbálják elérni vonzalmuk tárgyát.

Ne érezd magad rosszul - mindannyian voltunk már így. Nekem például barátommá vált az egyik elektronikai termékek tesztelését végző influenszer, ami aztán kisebb vagyonba került, ámde jelentős mértékben növekedett az elektronikai termékek száma a lakásomban.

A közösségi média technológiai fejlődése forradalmasította azt a módot, ahogyan naprakészek maradunk ismeretlen emberekkel kapcsolatos információk terén. Még az átlagember is képes soha nem látott mennyiségű személyes információval túlterhelni a követőit. Az interakciók e túlterheltsége a paraszociális kapcsolatok gyakoriságának és intenzitásának növekedéséhez vezetett, és minden eddiginél több ember hiszi azt, hogy az általa követett emberekkel való kapcsolatuk valódi. Egy 2017-es tanulmány kimutatta, hogy a serdülők 61 százaléka ugyanúgy látta kedvenc médiaszemélyiségeit, mint párkapcsolati partnereit. Az internet nemcsak a hírnév megszerzésének új útjait teremtette meg, hanem az internetnek a hagyományos média (például a zene, a filmek és a televízió) fogyasztására gyakorolt hatása sokkal könnyebbé tette, hogy paraszociális kapcsolatokat alakítsunk ki az e világok hírességeivel, és még intenzívebbé tette ezeket a paraszociális kapcsolatokat. Az intimitás, amelyet kedvenc influenszerünkkel osztunk meg, olyasvalami, amiről Horton és Wohl csak álmodhatott.

Ha megnézzük az elmúlt 70 év meghatározó paraszociális kapcsolatait, úgy tűnik, hogy azokat a PR-csapatok szervezték meg szép nagy ívben, hogy a kívánt reakciót kiváltsák: A Beatlemánia például egy nagyon céltudatos marketing eredménye volt. Az influenszerekkel kiépített kapcsolatok ennél azonban sokkal organikusabbak. Amikor például Tati Westbrook és James Charles - a YouTube két legnépszerűbb sminkes "guruja" - összeveszett egymással a 2019-es nagy vitaminbotrányban, rajongóik fegyvert ragadtak, és a YouTube-kommentek és Twitter-kommentek csataterére vonultak, egy több mint egy éven át dúló, mindkét oldalon több millió ember között zajló csatában. Ezek a rajongók azért tették ezt, mert úgy vélték, hogy lényegében tudják, kik ezek az emberek. Agyrém nem?

Az influenszerek állítólag abban különböznek a hagyományos hírességektől, hogy a hozzájuk való kötődésünk nem a vélt felsőbbrendűségükön, hanem a hozzánk való hasonlóságukon alapul. Ők váltják ki a homofíliánkat, vagyis azt a hajlamunkat, hogy olyan emberekkel hozzunk létre társas kapcsolatokat, akik emlékeztetnek ránk. Ha Beyoncé rajongója lennék, talán mondhatnám, hogy azért kedvelem őt, mert rendkívül tehetséges énekesnő és csodálatos előadóművész, de nem feltétlenül a tehetség alapján állítom össze az Instagram-követésemet. Azért követek embereket, mert ugyanazokat a napszemüveg vagy műszaki márkákat szeretik, mint én, ugyanaz az érdeklődésük a Lego vagy akár a kézműves kenyér iránt és így tovább. Számomra teljesen mindegy, hogy mi Beyoncé kedvenc étele, vagy mit csinál hétvégén, mert Beyoncé hatása az életemre nem azon múlik, hogy osztozik-e velem ezekben a tulajdonságokban.

Ráadásul mindig van egy határozott távolság köztem és egy hagyományos híresség között. Amikor üvöltetem, akkor Beyoncé zenéje talán pusztítóan végig zúdul a lakásomban, amikor vasárnap délelőtt a könyvemet írom, de nem váltja ki az érzelmi reakcióimat azzal, hogy videókat posztol magáról, amelyekben beavat az életéről szóló történésekbe. Bár hajlandó lennék sok pénzt fizetni azért, hogy láthassam őt smink nélkül ébredve a napját megkezdve készülődni, de sajnos erre soha nem lesz lehetőségem. És neked sem. Természetesen a hírességek is elkezdtek belehajolni az influenszerkedésbe. Számtalan példa van, hogy a hírességek olyan dolgokat csinálnak, amelyeket az influenszerek hagyományosan csináltak, mint például a Harper's Bazaar sorozatában a hírességek bőrápolási rutinjai. A különbség az, hogy a hagyományos hírességek még ma sem ápolnak olyan bensőséges kapcsolatot a rajongóikkal, mint az influenszerek, ők egyszerűen reklámoznak. Azt se szeretem, de azért kap pénzt mert híres, beváltja a hírnevét csengő forintokra. Van egy olyan közkeletű vélekedés, hogy az influenszerek hitelesebbek, mert nincsenek nagy PR- és marketing csapatuk, akik eladják őket, és mert látszólag őszinte kapcsolatuk van a rajongóikkal. Ez természetesen ordas hazugság.

Az influenszerek eltörölték a metaforikus érzelmi falat. Azáltal, hogy olyan sok olyan pillanatot osztanak meg velünk, amelyekről azt feltételezzük, hogy a legintimebb pillanataik, beavatnak minket a magánéletükbe. Ez azt eredményezi, hogy az influenszerekkel való kapcsolatunk sokkal intenzívebb, mint az átlagos hírességekkel való kapcsolatunk lenne.

A homofília és az állandó interakció (bár egyirányú) kombinációja mély kapcsolatot teremt az influenszer és a követőik között. Az influenszerek ezt arra használják fel, hogy bizonyos viselkedési mintákat támogassanak, például arra, hogy a követők kommentálják a képeket vagy feliratkozzanak a YouTube-csatornájukra.

Egyes teoretikusok Mark Granovetter "kötőerő" teóriájával próbálták megmagyarázni, hogy miért tűnhetnek olyan valóságosnak az influenszer-követő kapcsolatok. Granovetter szerint egy kapcsolat erőssége négy "kötés" függvénye: az idő mennyisége, az intimitás, az intenzitás és a kölcsönös szolgáltatások. Ha ezt a négy tényezőt az online személyiségekkel való kapcsolatokra alkalmazzuk, nem nehéz belátni, hogyan lehet könnyen meggyőzni valakit arról, hogy ismeri kedvenc vloggerét, miután számtalan órát töltött azzal, hogy információkat fogyasztott róla, olyan videókat nézett, amelyekben esetleg intenzív érzelmeket fejez ki, kommentálta az ilyen videókat, és esetleg időnként kapott válaszul egy like-ot vagy személyre szabott kedvezményes kupont.

Az influenszerek követőikkel való paraszociális kapcsolatainak ápolása szintén rendkívül jövedelmező. A "sadfishing" (szomorúsághalászat, szerintem magyarul is kifejező fogalom) nevű jelenség, amelynek során az influenszerek megosztják személyes küzdelmeiket, ezáltal tovább mélyítve a köztük és a követőik közötti érzelmi kapcsolatot, jelentős nézettségi és bevételi növekedést eredményeznek. Amikor az influenszerek olyan információkat osztanak meg, amelyekben ők személyükben sebezhetőnek tűnnek, például mentális egészségügyi küzdelmeik részleteit, ezzel a szokásos konverziójuk (egy posztra jutó bevételük) hét-tízszeresét érik el. Elképesztő manipuláció.

Néhány, az influenszerkedés káros mivoltát ellenző azt mondja, hogy mindez nem káros eredendően; ezek az influenszerek, akárcsak mindenki más, aki a megélhetésért dolgozik, csak fogaskerekek a rendszerben. Azonban az a tény, hogy az influenszerek nagyrészt felelősek a fast fashion ruházati vonalak marketingjéért, ami azt jelenti, hogy rengeteg embert vesznek rá arra, hogy túlzott mennyiségű ruhát vásároljanak, amelyek nagyrészt az azt előállító munkásokat kizsákmányoló, a környezetet hatalmas mértékben károsító körülmények között készültek.

Nyilvánvaló, hogy nem csak az influenszerek a felelősek egy olyan iparág környezeti hatásaiért, amely a globális délen a gyarmatosítás és kizsákmányolás örökségéből profitál. De el kell ismernünk, hogy az influenszerek működés fontos szerepet játszik abban, hogy a ruhák kikerüljenek a raktárakból és a testünket borítsák.

Az influenszerek nem csak a fogyasztói magatartásunkat befolyásolják. Az utóbbi időkben egyre inkább arra törekednek, hogy érdemben elkötelezzék magukat a társadalmi ügyek mellett. Ezt testesítik meg például a Breonna Taylornak igazságot követelő posztok felszaporodása, amelyek a szelfik aljára kerültek, az egyébként tökéletesen szerkesztett idővonal posztjai közé beékelődve, és a hirdetések fölé helyezve. Ezt a jelenséget sokan kritizálták, mint a halálának mémesítését és árucikké tételét.

Breonna Taylor borzalmas meggyilkolása olyasvalamit eredményezett, amit "gyász ipari komplexumnak" nevezünk, amelynek során a gyilkosság részleteinek nyilvánosságra hozatala és az azt követő, igazságszolgáltatásért kiáltó felhívások frappáns Instagram-kiáltványokká alakultak, és arra használták őket, hogy az emberek és cégek online áruházaiba irányítsák a forgalmat. Ennek legrosszabb példája volt a BreonnaCon, egy négynapos, influencerek által szervezett női empowerment esemény, amely a "szépség, a pénz és az igazságosság" témájára összpontosított, Breonna Taylor örökségének tiszteletére. Itt már én kezdtem magamat szégyelni, holott semmi közöm sem volt hozzá.

De azért nem minden rossz. Ha az emberek vásárolnak dolgokat, mert ezeknek a nagy követőszámmal rendelkező influenszereknek óriási a befolyásuk, akkor valószínű, hogy a posztjaik azt is eredményezhetik, hogy az emberek nagy számban tesznek eleget állampolgári kötelezettségeiknek. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy a paraszociális kapcsolatok és a politikai kérdések összefonódása szükségszerűen jó eredménnyel jár.

Egyesek azzal érvelhetnek, hogy az influenszerek már eddig is fontos politikai szerepet játszottak a szépségipar demokratizálásával. Az a tény, hogy a követés aktusát nagyrészt a rokonszenv érzése diktálja, elkerülhetetlenül megváltoztatta a szépség definícióját, amely a modern történelemben először bővült ki a hidzsábot viselő, fogyatékkal élő, sötét bőrű és kövér nőkkel. Úgy tűnik, hogy az Instagramon vagy a YouTube-on, elegendő követővel bárki lehet szép. Ez természetesen ellenkezik a társadalmi közmegegyezéssel, de javít az emberek kinézetük általi megítélési gyakorlatának károsságán.

A kérdés tehát az, hogyan lehet enyhíteni a paraszociális kapcsolatok negatív hatásait. Bár csábító lenne azt mondani, hogy az influenszereket tiltsuk be vagy egyszerűen csak legyenek kevésbé személyesek a rajongóikkal való kapcsolatuk, de ez valószínűleg meghiúsítaná az influenszer lét teljes lényegét. Igazságtalan lenne nem elismerni, hogy az influenszerek abból élnek, hogy munkájuk során életük mélyen személyes részeit megosztják, és egyes influenszerek valóban nem tudnák kifizetni a számláikat, ha eltakarnák az arcukat vagy megtagadnák a személyes információk megosztását. Az is tisztességtelen lenne, ha úgy tennénk, mintha az influenszerek lennének az egyetlenek, akik hasznot húznak ezekből a kapcsolatokból. Az olyan emberek, mint például Oprah Winfrey és Justin Bieber élő megtestesítői annak, hogy milyen milyen előnyökkel járnak a híres embereknek a rajongókkal való egyirányú kapcsolataikból, az ebből származó szeretettből és élményekből.

Az influenszereknek azonban tudatosítaniuk kell magukban, hogy káros és ragadozó jellegű a (gyakran magányos) követőik érzelmeinek manipulálása anyagi haszonszerzés céljából. Másrészt a követők felelőssége, hogy tisztában legyenek az általuk fogyasztott médiával és annak hatásaival. Nem elég az influenszer-kultúrát hibáztatni azért, hogy továbbra is olyan vállalkozásokat támogatunk, amelyek hozzájárulnak a nagymértékű társadalmi károkozáshoz. Úgy tűnik, hogy a paraszociális kapcsolatok a belátható jövőben nagy részét fogják képezni annak, ahogyan az emberekkel online kapcsolatba kerülünk. Azok, akiknek mi nézők és fogyasztók vagyunk, felelősséggel tartoznak. Ahogy Pókember mondja, a nagy erő nagy felelősséggel jár. Azonban ez az erő részben rajtunk is múlik. Túl kell lépnünk a szimpátia csábításán, és figyelnünk kell arra, hogy mit adnak el nekünk.

Az ENSZ óva int attól, hogy mesterséges intelligencia chipeket ültessenek az agyadba, mert ez veszélyeztetheti a szellemi magánéletedet.

Ez semmiképpen sem egy különleges gondolat, erre bárki magától rájöhet, persze így is sokan lesznek, akik Elon Musk Neuralinkes szavára önként hajtják fejüket a tiló alá.

Magam elé képzelem az újonnan kialakuló CyberSkizó jelenségét (vagy orvosi diagnózisát, ha így fogják nevezni, akkor copyright), ami valósággá válik:

• Emberünk: "Hé, ki van ott?"
• Hang a fejében: "*kéjes sóhajok*"
• Emberünk: "Hé, éreztem ám, hogy a feleségem az előbb szeretkezett velem. Ki csinálja ezt?"
• Hang a fejében: "Most már bizonyítékod van rá, hogy megcsal téged velem."
• Emberünk: “Deee, hogy a bánatos szarban csiná…"
• Hang a fejében: "Feltörtem a feleséged mentális chipjét, ami hozzáférést adott a te mentális chipedhez, mivel ő is tárolta hozzáférési kódokat és a belépési szekvenciát az övén. Ha egyszer már bent voltam, mindenféle gondolatot és cselekedetet váltottam ki, hogy ne legyen más választása, mint hogy vonzónak találjon, és még a férjét is megcsalja."
• Emberünk: "Halló kérem. Ez egy álom?"
• Hang a fejében: "Nyihhinyusznya…"

És bár szinte biztos vagyok benne, hogy a fenti fejbéli párbeszéd el fog hangzani valaki fejében, de én azért mégiscsak javasolnám, hogy tartsuk meg a gondolatainkat magunknak.

Az ENSZ riadót fújt az idegtechnológia "potenciálisan káros" (túlságosan óvatosan fogalmazva) fejlődésével kapcsolatban, arra utalva, hogy az agyi implantátumok és szkennerek lehetővé tehetik, hogy a mesterséges intelligencia beavatkozzon a magánjellegű, emberi gondolatokba.

Ez egész pont olyan, mintha a neurotechnológiára rászórnánk egy kis szteroidot. És miközben a mesterséges intelligencia (ami nem kifejezetten létezik, mint ahogy képzelik a népek) a neurotechnológia területét (is) erősíti, egyesek óvatosságra intenek. A technológia messzemenő és potenciálisan káros képességekkel rendelkezik.

Egy olyan világ felé haladunk, amelyben az algoritmusok lehetővé teszik számunkra, hogy dekódoljuk az emberek mentális folyamatait, és közvetlenül manipuláljuk a szándékaik, érzelmeik és döntéseik hátterében álló agyi mechanizmusokat.

A neurotechnológia fénysebességgel halad előre és bár ez a fajta a technológia életmódváltó lehet, ennek a következményeivel is számolni kell.

Példának hozhatom Hannah Galvin, egy epilepsziás nő nő esete. Az agyába egy neurotechnológiai eszközt telepítettek, amely érzékeli a rohamokat és értesíti a beteget arról, hogy mikor kell lefeküdnie. Az eszköz végül megkeserítette Galvin életét, aki elmondása szerint naponta akár 100 rohamot is kapott, amelyek folyamatosan aktiválták az eszközt. Úgy érezte, mintha valaki lenne a fejében, és történetesen az nem ő maga, hanem valaki más. Depressziójának és állapotának rosszabbodása miatt végül eltávolították a készüléket.

A technológia azonban fantasztikus eredményeket is hozhat más emberek számára, lehetővé téve a vakok számára a látást, vagy a bénultak számára a járást.

A neurotechnológia számos egészségügyi probléma megoldásában segíthet, de hozzáférhet és manipulálhatja az emberek agyát, és információkat állíthat elő az identitásunkról és az érzelmeinkről. Ez veszélyeztetheti az emberi méltósághoz, a gondolatszabadsághoz és a magánélethez való jogunkat-

Itt hatalmas felelőssége van a döntéshozóknak a kontrollált használat tekintetében, mint ahogy a drogok orvosi használata is szabályozott. Jelenleg az agyba ültethető chipek, ha nem kifejezetten orvosi eszközök, hatalmas veszélyt jelentenek azokra, akik kritika nélkül elfogadják és agyukba ültettetik a tech mogulok önös érdekből történő felesleges fejlesztéseit.

Tanult-e valamit a nem létező problémákat megoldani akaró innovatív vállalkozói réteg abból, hogy egy előremutató valóságnak hitt termékbe bevásárolt, amely jó előre tudhatóan bukásra volt ítélve?

Volt idő, nem is olyan régen, amikor a bolygó minden jelentős építésze "építkezett" a Metaverse-ben, amely a Mark Zuckerberg Meta (Facebook) égisze alatt működő virtuális valóságplatformja és a hozzá kapcsolódó projektek márkaneve volt. Tavaly olyan elképesztő nevek, mint a Zaha Hadid Architects, a Grimshaw, Farshid Moussavi és természetesen a Bjarke Ingels Group ígéretet tettek arra, hogy "virtuális városokat", virtuális "irodákat" és hasonlóan homályosan hangzó "közösségi tereket" hoznak létre, amelyeket kriptopénzzel finanszíroznak és virtuális „művészettel” (NFT) látnak el. A buzgalom, hogy megragadják a legújabb trendet, amit az egyre kétségbeesettebb és kudarcra hajlamos technológiai ipar kínál, annyira érezhető volt, hogy még a valós fejlesztők, például a CitizenM szállodalánc és az olyan márkák, mint a Jose Cuervo is beszálltak, és egy csomó tényleges pénzt dobtak be a kamu vállalkozásba. A virtuális ingatlanokba való befektetés és beköltözés teljes őrületbe fulladt.

Bizonyos szempontból ki hibáztathatná ezeket a vállalatokat és cégeket? A virtuális valóság szolgáltatás 2021-es indulása óta az úgynevezett "mobilinternet utódja" olyan szárnyaló hype áldozata lett, amilyennel csak kevés dolog bírt ez idáig. A McKinsey azt állította, hogy a Metaverse 5 billió dollár értéket hozhat a vállalkozásoknak. A Citi nem kevesebb, mint 13 billió dollárra becsülte. Ez akkora hatalmas szám, amit emberi elme fel sem foghat, a valós világ teljes gazdasági termelésének teljesítményével vetekszik.

Csak egy probléma volt: az egész dolog egy őrületes nagy baromság. A Metaverse nemhogy nem ér ennyit, de kiderült, hogy abszolút semmit sem ér. Még csak nem is arról van szó, hogy a platform elmaradt volna a várakozásoktól vagy lassan vált volna népszerűvé. Egyáltalán nem látogatta senki a Metaverse-t.

A hype-nagyságára, a kamu mértékére mértéke 2023. májusában derült fény. A Decentralandnak, a vitathatatlanul legnagyobb és legjelentősebb Metaverse platformnak mindössze 38 aktív napi felhasználója volt. A várt százmilliók helyett. A Guardian arról számolt be, hogy a Meta zászlóshajójának számító Horizon Worlds egyik, a felhasználók jutalmazására szolgáló funkciója globálisan nem termelt több bevételt, mint 470 dollár. Nem milliárd, nem billió, hanem simán dollár. Harmincnyolc aktív felhasználó. Négyszázhetven dollár. Nem olvasod rosszul ezeket a számokat. Azt állítani, hogy a Metaverse halott, alulértékelt kifejezés. Soha nem is élt.

Utólag visszatekintve ez nem meglepő. Ha azon tűnődsz, hogy mi értelme van a virtuális valóságnak, a Metaverse-nek - üzleti találkozók? bulik? egyfajta 90-es évek végi Second Life fantázia megélése, de lábak nélkül? - nem vagy egyedül. Valójában senki, még maga Zuckerberg sem volt soha tisztában azzal, hogy mire való ez az egész vállalkozás azon kívül, hogy az internet jövőjének és és egyfajta homályos, virtuális együtt lógást feltételezett. A sajtó meg benyalta az egészet és az emberiség jövőjeként kommunikált errő a kudarcra ítélt vállalkozásról.

A vállalkozás kudarca, amelynek végül maga Zuckerberg vetett véget 2023. májusában, emberek állásába, befektetők sok milliárd dollárnyi pénzébe, emberek értékes, vissza nem kapható idejébe került. De ahogyan azt a Metaverse előtt az NFT-k és a kriptovaluták, majd utána a generatív mesterséges intelligencia hasonlóan eltúlzott hamis felemelkedése esetében is láthatunk, még az ilyen riasztó bukások ellenére sem tűnik úgy, hogy bármi is változna.

Ha megkérdezzük a gyerekeket, hogy milyen terekben érzik otthon magukat, nem fogják azt mondani, hogy Horizon Worlds (Facebook Metaverse). Azt fogják mondani, hogy Roblox (az ellentmondásos, pénzre váltott játéktervezési platform), Minecraft (egy nyitott világot építő videojáték, amely elég régi ahhoz, hogy én magam is játszottam már vele, a gyermekem pedig épp ma kezdte a Minecraft tábort) és Fortnite (játékosok egymás elleni harci játéka, nagyfokú testreszabhatósággal.) A márkák tudják ezt; sokan, mint például a Gucci és a Nike, elkezdtek rendezvényeket és termékbemutatókat rendezni ezekben a virtuális terekben, hogy megpróbáljanak tőkét kovácsolni az egyre fiatalabb felhasználók eléréséből.

A Metaversum kudarcának elképesztő mérete, a tanácsadók és befektetők által említett számok és a valóság közötti eltérés, valamint a tényleges, őrült összegek, amik a dologba kerültek, egyrészt megalázó, másrészt ébresztőnek kellene lenniük.

De, ami még ennél is fontosabb, a technológiai ipar jelenlegi formájában - amely egyre inkább úgy néz ki, mint a legjobb esetben a megfoghatatlan hype-buborékok, a legrosszabb esetben pedig a pénzügyi csalások véget nem érő ciklusa - nem barátja a valóságnak, a valós társadalom és gazdaság építésének. Nem nyújtanak maradandó értéket vagy jelentős produktivitást a társadalom számára. A fellendülés és a csőd ciklusai egyre rövidebbek és rövidebbek lesznek, az eladásra kínált áruk pedig egyre inkább pénzügyiesítettek és instabilak.

A technológiai ipar nem szereti a valós termelést, gazdaságot, de tovább megyek, a művészeteket sem. Profitot húz belőlük, de - amint azt a mesterséges intelligencia munkaügyi következményei kapcsán láthattuk - nyíltan ellenséges a kreatív folyamatokkal szemben. És semmi sem állítja meg addig, amíg minden munka és minden általa előállított dolog - a koncepcióművészettől és a filmforgatókönyvektől kezdve a taxizáson át az építészetig – ez ellen nem lép fel, saját emberi kiválóságuk mentén.

De mi lesz, ha nincs kamu Metaverse és AI, mi fog annyi kattintást és like-ozt kapni a LInkedInen, Facebook-on és Instagramon? MI lesz a kamu influenszerekkel, ugye?

Nemrégiben írattam egy blogbejegyzést a ChatGPT-vel arról, hogy a ChatGPT nem mesterséges intelligencia. Megkértem mesterünknek és elpusztítónkat, hogy írjon magáról és egy árva betűt sem változtatva közreadtam a végeredményt. A napokban megjelent a Google saját chatbotja is, a Bard, megkérdeztem őt is, vajon mesterséges intelligencia-e. Nem lett olyan jó szóösszevagdosás, mint a ChatGPT-é, de a lényeget megfogta. Szintén változatlan formában bemásoltam szépen a végeredményt ide, fogyasszátok szeretettel!

(A bejegyzés a következő, Google Bardnak megadott kérésemre készült: "Írj egy cikket arról, hogy a Bard chatbot miért is nem valódi mesterséges intelligencia.")

A Bard egy nagy nyelvi modell, más néven beszélgető AI vagy chatbot, amelyet arra képeztek ki, hogy informatív és átfogó legyen. Hatalmas mennyiségű szövegadaton képezték ki, és képes kommunikálni és emberi szöveget generálni a felszólítások és kérdések széles skálájára válaszul. Például összefoglalókat tud adni tényszerű témákról vagy történeteket készíteni.

• 
  A Bard azonban nem valódi mesterséges intelligencia. Nem tud gondolkodni vagy megérteni a világot úgy, mint egy ember. Csak szöveget tud feldolgozni és generálni az általa kiképzett adatok alapján.
  
  Ez azt jelenti, hogy a Bard nem tud új információkat megtanulni vagy alkalmazni korábbi tudását új helyzetekben. Nem tud kreativitást vagy eredetiséget sem mutatni. Csak egy gép, amelyet arra terveztek, hogy szöveget generáljon.
  
  Bár a Bard lenyűgöző eszköz, fontos megjegyezni, hogy nem egy valódi mesterséges intelligencia. Nem tudja helyettesíteni az emberi kapcsolatokat vagy a valódi gondolkodást.
  
  Íme néhány konkrét példa arra, hogy a Bard miért nem valódi mesterséges intelligencia:
  
  A Bard nem tud új információkat megtanulni. Csak azokat az információkat tudja feldolgozni és generálni, amelyeken kiképezték. Ha például új tényt mutatnak neki, nem tudja alkalmazni ezt a tudást új helyzetekben.
  
  A Bard nem tud kreativitást vagy eredetiséget mutatni. Csak olyan szöveget tud generálni, amelyet már látott vagy hallott. Nem tud új ötleteket vagy gondolatokat kifejleszteni.
  
  A Bard nem tud gondolkodni vagy megérteni a világot úgy, mint egy ember. Csak szöveget tud feldolgozni és generálni az általa kiképzett adatok alapján. Nem tudja megérteni a emberi érzelmek, a társadalmi kontextus vagy a világ összetettsége.
  
  Összességében a Bard egy lenyűgöző eszköz, de nem egy valódi mesterséges intelligencia. Nem tudja helyettesíteni az emberi kapcsolatokat vagy a valódi gondolkodást.

Egy nem régiben indult per azt állítja, hogy a Google "titokban ellopott mindent, amit amerikaiak százmilliói valaha is létrehoztak és megosztottak az interneten", hogy képezze a Bard nevű mesterséges intelligenciáját.

A kereset azzal vádolja a Google-t, hogy "titokban ellopott mindent, amit valaha is létrehoztak és megosztottak az interneten". Az ügyvédi iroda nemrég hasonló csoportos keresetet nyújtott be a ChatGPT készítője, az OpenAI ellen is. Egy új per pedig azt állítja, hogy a Google "titokban ellopott mindent, amit valaha is amerikaiak százmilliói alkottak és osztottak meg az interneten", hogy generatív AI termékeit, például a Bard chatbotot, betanítsa.

A Clarkson Ügyvédi Iroda által a Kalifornia északi körzetének amerikai kerületi bíróságán kedden benyújtott csoportos kereset azzal vádolja a Google-t, a DeepMind nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó testvérvállalatot és az Alphabet anyavállalatot, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül megszerezték az emberek adatait. "A Google minden személyes és szakmai adatunkat, kreatív és másolt munkáinkat, fényképeinket, sőt még az e-mailjeinket is - gyakorlatilag a digitális lábnyomunk teljes egészét" elvette, hogy AI-termékeit megalkossa - állítja a kereset.

"A Google éveken át titokban, senki értesítése vagy beleegyezése nélkül gyűjtötte be ezeket az adatokat". Ez magában foglalja az előfizetéses weboldalakról, valamint a könyvek és kreatív alkotások kalózgyűjteményeiről ismert weboldalakról származó adatokat is - állítja a kereset. A panasz hivatkozik a Google adatvédelmi szabályzatának július 1-jei frissítésére is, amely szerint a Google "nyilvánosan elérhető online" információkat is gyűjthet mesterséges intelligenciamodellek képzése és olyan termékek létrehozása érdekében, mint a Google Translate, a Bard és a Cloud AI képességek.

"A Google-nak egyszer és mindenkorra meg kell értenie: nem az övé az internet, nem az övé a kreatív alkotásaink, nem az övé a személyiségünk kifejezése, a családunkról és gyermekeinkről készült képek vagy bármi más, csak azért, mert megosztjuk őket az interneten" - áll a keresetben. "A "nyilvánosan elérhető" soha nem jelentette azt, hogy bármilyen célra szabadon felhasználható".

A Google nem reagált azonnal az Insider megkeresésére, hogy kommentálja a keresetet, de a Reutersnek adott nyilatkozatában "alaptalannak" nevezte a kereset állításait. Halimah DeLaine Prado, a Google általános jogtanácsosa az Insidernek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a vállalat "évek óta egyértelmű", hogy a Google Translate-hez hasonló szolgáltatások mögött álló AI-modellek betanításához "felelősségteljesen és az AI-elveinkkel összhangban" nyilvános forrásokból származó adatokat használ, például a nyílt weben közzétett adatokat és nyilvános adathalmazokat. "Az amerikai jog támogatja a közérdekű információk felhasználását új, hasznos felhasználási módok létrehozására, és várjuk, hogy megcáfoljuk ezeket az alaptalan állításokat" - folytatta DeLaine Prado.

A keresetet körülbelül két héttel azután nyújtották be, hogy a Clarkson Ügyvédi Iroda hasonló panaszt nyújtott be az OpenAI ellen, azt állítva, hogy a vállalat "hatalmas mennyiségű személyes adatot" lopott el és használt fel a ChatGPT képzéséhez, beleértve az orvosi feljegyzéseket és a gyermekekről szóló információkat. Mindkét perben a felpereseket csak monogramjuk, foglalkozásuk, államuk és internethasználatuk alapján azonosították, amivel ügyvédeik szerint "a tolakodó vizsgálat, valamint a potenciálisan veszélyes visszahatások elkerülése" volt a céljuk.

A Google-per egyik felperese, akit a "J.L." kezdőbetűkkel azonosítottak, és akit a New York Times bestsellerszerzőjeként és Texasban élő oknyomozó újságíróként írtak le, azt állította, hogy a Google a könyvének lopott PDF-jét használta fel Bard kiképzéséhez. A perben azt állítják, hogy a műve ma már széles körben ingyenesen elérhető a Bardon, a bot fejezetenkénti összefoglalókat ad a könyvből, sőt, szó szerint részleteket is megoszt.

Értsük végre meg, a generatív AI emberi műveket dolgoz fel remixelve azokat, sokszor jogsértő módon.

Hatásvadász cikkek tömkelege jelent meg az óceán mélyén talált anyag kapcsán, csak egyet idéznék a kormányunk által finanszírozott hiteles hírforrásból, Elter Tamás "újságíró" tollából: Origo - Döbbenetes felfedezés: tényleg földönkívüli űrhajó maradványait találták meg a Földön!

Az interneten tapasztalható, a social média tendenciózus elszaródása kiterjed az internetes hírportálokra is, aggasztó mértékben zuhan világszerte az újságírás színvonala és információk hitelessége.

A hírben szereplő felfedezés kizárólag azért döbbenetes, mert hír- és figyelem hajhász újságírók önmaguknak többszörösen ellentmondó állításokban tobzódva igyekeznek kitűnni a többi, még ostobább hír közül. Értem én, hogy klikkvadászat folyik az egyes aloldalak nézettségéért, hogy a hirdetőknek be lehessen hazudni, hogy micsoda egy menő oldalunk van és emiatt fizessetek többet. Csak hogy ez kontra produktív, az ostobaság mentén nem a megfelelő vásárlói réteget húzza be az oldal, így a hírdetések is a semmibe hullanak.

Tekintsünk el attól, hogy a magyar újságírok hírforrásai a külföldi, Blikknek megfelelő színvonalú oldalak és nézzük a tényeket. Az Origo cikkének címe, a link tartalma és a cikk tartalma 3 különböző dolgot állít.

A cikk címe azt állítja, hogy egészen biztosan mostmáraztán hűdehűha biztosan léteznek az UFÓ-k és az űrhajóik roncsát ide küldözgetik a Földre. Kérem gondoljunk bele a világűr hatalmas mivoltába és parányi naprendszerünk homokszemnyi méretére a galaxisunkban, a valószínűsége, hogy ilyen létezik, a végtelenbe tart (nyilván nem nulla, bármi megtörténhet, egy rózsaszín elefánt is eltalálhat egy SpaceX űrhajót kilövés közben, csak hát nem túl valószínű). Én szkeptikus tudós emberként túl is tudok ezen lépni, mert tényleg akármi is megtörténhet a világegyetemben. Mondjuk ez is.

Az Origo cikkjének a linkje már azt mondja, hogy több jel utal arra, hogy a Csendes-óceán mélyéről felhozott fémgömbök földönkívüli civilizációtól származnak. Ahha, tehát nem is biztos, de azért egy fasza főcímet csak ráhúztunk. Rendben, lépjünk túl ezen is, a kettő egy bizonyos őrült logikával tekinthető tartalmilag ugyanannak.

Aztán maga a cikk már csak azt taglalja, hogy egy bizonyos, nem túl szavahihető, kifejezetten minden egyes kavicsban UFÓ-kat látó tudós feltételezi, hogy akár idegen civilizációtól is származhatnak a kutya közönséges anyagokból álló kis vas ötvözet cseppecskék, melyek a légkörbe lépéskor elolvadó vas meteoritokra jellemző formációk.

És akkor tegyük csak egy kicsit a tudomány nagyítója alá a fent említett, idegen civilizáció létezését alátámasztó bizonyítékot. Igyekszem megindokolni, hogy ezek a kis fémgömbök valószínűleg nem idegen technológiát képviselnek, még a Harvard igen tisztelt tudósának állítása ellenére sem. A prominens földönkívüliekre vadászó tudós szerint a Csendes-óceánból kiemelt több mint 50 apró fémgömb lehet, hogy intelligens idegenek műve. Én ezzel kapcsolatban ultra szkeptikus vagyok.

Az említett több száz igen apró mágneses fémgömb a Csendes-óceán mélyén hevert egy jó ideje. Most ezeket a parányi gömböket egy tudományos expedíció kotorta ki és olyan médiafelhajtást gerjesztett, amely egyes tudósok szerint megalapozatlan.

2014-ben egy tűzgömb lángolt az égen Pápua Új-Guinea fölött, és közben törmeléket szórt magából. Egy, a közelben található megfigyelő állomás több mint 177.000 km/h sebességet mért a tűzgömb relatív sebességeként, és a NASA Földközeli Objektumokat Vizsgáló Központja (CNEOS) is észlelte a törmelékek becsapódását. A tűzgömb, mely egy meteorit volt (semmiképpen sem idegen űrhajó, ahogy azt a már említett újságírok érzékeltetni próbálják) meteorit az óceánba csapódott, mintegy 85 kilométerre a partoktól.

Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizikusa a meteorit keresésére indult. A Föld légkörébe való belépéskor mért rendkívüli sebessége és röppályája alapján Loeb úgy vélte, hogy az általa Interstellar Meteor 1 (IM1) névre keresztelt tárgy egy másik csillagrendszerből származó relikvia. A Daily Beastnek (LOL) adott interjúja szerint Loeb úgy véli, hogy a tárgy idegen - nem emberi lények által készített technológia nyomait - is tartalmazhatja. Hatja.

Nem ez az első alkalom, hogy Loeb azt feltételezi, hogy a Naprendszerünket idegen technológia látogatta meg. Öt évvel ezelőtt ő és Harvard-kutatótársa, Shmuel Bialy azt javasolta, hogy a furcsa, Oumuamua elnevezésű csillagközi objektum, amely 2017 végén suhant át a Naprendszerünkön, egy fényvitorlához hasonló autonóm idegen szonda volt. Az objektumról szóló tanulmányuk a média nagy érdeklődését váltotta ki, és a szélesebb tudományos közösség részéről is visszatetszést váltott ki. Könnyű úgy kijelentéseket tenni, hogy azt mást nem tudja sem reprodukálni, sem ellenőrizni, melyek pedig a tudományosság alapját képezik.

Most a kriptomilliomos (!) Charles Hoskinson finanszírozásával Loeb egy expedíciót vezet a Csendes-óceánon, hogy visszaszerezze az IM1-et. A legénység eddig több mint 50 mágneses fémgömböt - vasból, magnéziumból és titánból álló apró gömböket - hozott fel, amelyek a már említett meteor darabjai lehetnek (de ez messziről sem biztos, tények nem támasztják alá). Loeb egy nemrégiben megjelent blogbejegyzésében ezeket a gömböket anomáliának nevezte - feltehetően alacsony nikkeltartalmuk miatt, amely a meteoritok gyakori összetevője.

"Ez volt tudományos pályafutásom legizgalmasabb élménye" - mondta Loeb az expedícióról a Motherboardnak (újra csak LOL) adott nemrégiben adott interjújában. Sok tudósnak azonban kétségei vannak a fémgömbök eredetével kapcsolatban. Sőt, azt mondják, hogy ezek a bizonyos gömbök talán egyáltalán nem is kapcsolódnak a 2014-es tűzgömbhöz. 

"Már egy évszázada ismert, hogy ha fogunk egy mágneses gereblyét, és végig húzzuk azt az óceánfenéken, akkor földön kívülről gömböket fogunk felszínre hozni" - mondta Peter Brown, a kanadai Nyugat-Ontario Egyetem meteorológusa a Live Science-nek. Az ilyen törmelékek világszerte felhalmozódtak a tengerfenéken az évmilliók során a meteoroktól, amelyek apró, olvadt fémdarabkákat dobtak le, amikor elhaladtak felettünk - tette hozzá Brown. A változó óceáni áramlatok és az üledékmozgások figyelembevételével "lényegében lehetetlen lenne azt mondani, hogy ez a bizonyos gömb egy adott eseményből származik". Brown nemrégiben társszerzője volt egy tanulmánynak is, amely megkérdőjelezi az IM1 csillagközi származását. Az állítás, miszerint a meteor a Naprendszeren kívülről érkezett, a légkörünkbe való belépéskor elért sebességén alapul. Ez pusztán egy feltételezés, bizonyíték nem támasztja alá. Brown szerint azonban "különösen a nagyobb sebességeknél az amerikai kormány szenzorai hajlamosak túlbecsülni a sebességet". Az alacsonyabb sebesség megmagyarázná az objektum szokatlan fényességprofilját is, amely nem felelt meg annak, ami egy több mint 160 000 km/h sebességgel mozgó fémmeteor esetében elvárható lenne, mondta Brown.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a meteorit nem egy másik csillagrendszerből származik - csak azt, hogy nem feltétlenül az. Eddig még nem volt megerősített csillagközi meteoritbecsapódás a Földön, bár Brown maga 20 évet töltött a kereséssel. Ami azt a lehetőséget illeti, hogy ez a földönkívüli technológia bizonyítéka, a tudományos közösség nagy része szkeptikus. "Ez egy rendkívül klassz eredmény lenne" - mondta Brown. "De nem látok olyan bizonyítékot, ami feltétlenül alátámasztana egy ilyen szélsőséges hipotézist".

És bár én véleményem egy dingóvesényit sem számít az Origo vagy bármely más hírportál újságíróinak, de én azért csak tisztelettel szeretném javasolni, hogy először olvassanak és tájékozódjanak mielőtt ostobaságokat írnak. Nagyon szépen köszönöm és további napsütéses szép napot kívánok mindenkinek!

A napokban írtam az elhízottságról és blog bejegyzésemben azt jegyeztem meg, hogy a BMI magas értéke nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki elhízott lenne. Írtam azt is, hogy a magas BMI korai halálhoz vezet. Ez utóbbi állításomat cáfolja meg részben egy új, a New Brunswick-i Rutgers Institute for Health által végzett kutatás. A kutatás a túlsúlyossággal foglalkozik, az elhízottak és kórosan elhízottak esetében továbbra is fennáll a korai halál kockázata.

Egy nagyszabású amerikai tanulmány szerint a túlsúlyos, de nem elhízott embereknél valamivel alacsonyabb volt a vizsgált időszakon belüli halálozás kockázata, mint az egészségesnek vélt testsúlyúaknál. A túlsúlyosnak minősített testtömegindex nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki egészségtelen.

A túlsúlyosság talán mégsem olyan rossz az ember egészségére nézve. A legújabb bizonyíték egy nagyszabású vizsgálatból származik, amelyben a túlsúlyosnak, de nem elhízottnak minősített embereknél valamivel alacsonyabb volt a halálozási arány, mint az ideálisnak vélt testsúlyúaknál - ami arra utal, hogy túl alacsonyan határozták meg azt a küszöböt, amelynél az egyéneket túlsúlyosnak minősítik.

Az nem vitatható, hogy a nagy testsúly káros az egészségre, de nem világos, hogy mikortól kezdődnek az egészségügyi kockázatok. Az orvosok általában azt tanácsolják, hogy fogyjanak, ha magas a testtömegindexük (BMI), amely a kilogrammban kifejezett testsúly és a méterben kifejezett magasság négyzetének hányadosa.

A legtöbb országban az egészséges testsúlyt 18,5 és 24,9 közötti BMI-értéknek tekintik. A 25 és 29,9 közötti BMI túlsúlyosnak, a 30 és afeletti pedig elhízottnak számít. Ezek a küszöbértékek azután váltak orvosi ortodoxiává, hogy a WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet 1997-es jelentésében idézték őket.

A korábbi kutatás akkor keltett hullámokat, amikor megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik valamivel az "egészséges" 25-ös küszöbérték felett vannak, valamivel alacsonyabb lehet a halálozási arány, mint a vékonyabbaknál. De sok ilyen tanulmány régi és akkor készült, amikor az emberek általában karcsúbbak voltak, és a résztvevők nem voltak etnikailag sokfélék - mondja Aayush Visaria, a New Brunswick-i Rutgers Institute for Health munkatársa.

E problémák megoldása érdekében a kutatócsoportja egy újabb, 1999-ben kezdődött tanulmány adatait elemezte, amely mintegy 500 000, ismert magasságú és súlyú, etnikailag sokszínű amerikai felnőtt túlélését követte nyomon 20 éven keresztül.

A 25 és 27,4 közötti BMI 5 százalékkal alacsonyabb halálozási kockázattal járt ebben az időszakban, mint az egészséges testsúlyúak 22,5 és 24,9 közötti BMI-je. A kissé magasabb, 27,5 és 29,9 közötti BMI még jobbnak tűnt, és 7 százalékkal alacsonyabb halálozási kockázattal járt.

Az ilyen jellegű tanulmányok egyik kritikája, hogy a túlsúly látszólagos előnye lehet, hogy csak egy félreértelmezés, amelyet az okoz, hogy azok az emberek, akik fogynak, amikor betegek, nagyobb valószínűséggel halnak meg.

Az új kutatásban azonban ez a minta akkor is megfigyelhető volt, ha a vizsgálatba való belépést követő két éven belül meghaltakat kizárták a számadatokból.

Visaria szerint korai lenne azt a következtetést levonni, hogy a jelenleg túlsúlyosnak minősített BMI jobb, mint az egészséges testsúlyúaké, mivel az ehhez hasonló populációs vizsgálatok torzíthatják az eredményeket. "Még nem vagyunk biztosak abban, hogy ez valóban értelmezhető" - mondja. "Helyesebb üzenet az, hogy a BMI összességében csak nem jó mutatója a halálozási kockázatnak - más tényezők, például a testzsír eloszlása is fontos szerepet játszik".

Katherine Flegal, a kaliforniai Stanford Egyetem munkatársa, aki az elsők között volt, akik kimutatták, hogy a kissé túlsúlyosnak minősített testsúly alacsonyabb halálozási kockázattal jár, azt mondja, hogy a túlsúlyos és elhízott testsúly jelenlegi küszöbértékei önkényesek. "A természet nem szép, tiszta számokkal szerveződik - ezek egyértelműen számjegyes preferenciák, amikor olyan számok vannak, mint a 25 és a 30" - mondja.

Júniusban az Amerikai Orvosi Szövetség azt tanácsolta az orvosoknak, hogy a BMI-t nem szabad elszigetelten használni az emberek súlyának értékelésére, hanem más tényezőkkel, például a derékkörfogattal és más egészségügyi mérőszámokkal együtt kell figyelembe venni.

Roy Taylor, a Newcastle-i Egyetem munkatársa szerint a BMI-t a népesség egészségi állapotának felmérésére fejlesztették ki, és nem szabad arra használni, hogy egészségügyi tanácsokat adjanak az egyéneknek.

Hivatkozás:

PLoS One DOI: 10.1371/journal.pone.0287218

Mert jól esik!

Megyek az utcán és csak úgy haluzok a zajzáras fejhallgatóm alatt. A zajzáras cucc kötelező kelléke az olyan szenzorosan túlérzékeny autistának, mint én. A csend pedig gondolkodásra készteti az embert. A környezetemet mindig nagyon részleteibe menően figyelem, számítva az ősi reflexeim által táplált félelemnek, hogy az egyik sarok mögül előugrik egy oroszlán és kifejezetten engem kíván felfalni. Persze nem jön az oroszlán valószínűleg sohasem (hamarabb esik egy zongora a fejemre, bár arra is számítok, tök őszintén), de az érzékeim igen elítélhető módon erről nem lettek felvilágosítva.

Így lépdelve az utcán szembe jött velem egy kórosan elhízott, ultra dagadt fickó, a hasa a derékvonala alá lógott jó 40 centiméterrel, a melle két hatalmas zsákként csüngött és a hátán a zsír 4 felé osztotta a felületet. A tarkója, mint egy második arc, úgy lihegett a környezetére. Ezen felbátorodva a Deák tér közepén, elkezdtem számolni azokat az embereket, akik jól láthatóan elhízottak. Egészen megdöbbentő volt, több mint a fele komoly súlyfelesleget cipelt hősiesen. Én már a 81 kilómra (192 cm) 3 kiló felesleget is teherként élek meg és igyekszem szabadulni tőle. Sőt én slim-fatnek számítok, a súlyom rendben, de a helytelen táplálkozás miatt belül el vagyok zsírosodva). Azért mondom, hogy ők hősök, fogalmam sincs hogyan bírnám ezt. Szóval ezt a nagy tömegű elhízottságot nem érzékeltem eddig, holott a statisztikák is erről szólnak. 

Ha valakire azt mondjuk, hogy dagadt disznó, az természetesen sértő mindkét félre nézve. Anyukám is arra tanított, hogy nem szabad így beszélni másokról. De hogy a "túlsúlyos", de legfőképp az "elhízott" szó felháborodást vált ki az elhízottak körében, az már nálam csapja ki a biztosítékot.

Az elhízottság az egy orvosi fogalom, egy betegséget jelöl. Így konkrétan. Ez nem egy szitokszó, hanem egy orvosi definíció. Wikipédiából lopva: Az elhízás (obesitas, obezitás) olyan kórállapot, amelynek során a szervezet zsírraktározása oly mértékű, hogy az káros lehet az egészségre, és a várható élettartam csökkenéséhez, illetve számos egészségi problémához vezethet. Elhízottnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (rövidítve TTI, angolul body mass index, BMI) 30 kg/m² felett van. A testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa.

Csak mellékágon jegyzem meg, hogy a BMI-vel sem értek egyet, sokszor tévesen ítélhető meg egy ember állapota pusztán a BMI által mért és kalkulált adatai alapján.

Nem mellékágon pedig az elhízás terjedésében kiemelt szerepet tulajdonítok a social médiában egyre inkább terjedő, ezáltal a fiatalok körében is elfogadottá váló test pozitivizmusnak, mely egy csúnya félre értelmezésből fakad, és alap normává teszi, hogy legyél elhízott.

A többi földi fajhoz képest igen fiatal emberi faj szervezete nem arra van berendezkedve, hogy korlátlan étel források állnak rendelkezésre. A folyamatos mozgás és munka a korlátozott táplálék forrásokkal szemben a mi igazi mozgásterünk. És akkor jött a jólét (tudom, nem számítom bele az emberiség éhező felét, de ők kevésbé fordulnak meg a Deák téren), a végtelen kaja tenger, mellette a civilizációnkból és társadalmi elvárásokból fakadó stressz, a bánatból/örömból/jólesikből fakadó túlevés és voilá, úszunk a zsírtengerben. Tudom, hogy vannak olyan betegségek (köztük az enyém is) melyek elhízással járnak, ha akarom, ha nem, ha teszek ellene, ha nem. De azt kizárt dolognak tartom, hogy ez a mennyiségű ember mind pont olyan kórral küzd, ami elhízást okoz.

Lehet a sértő felvetésemen hüppögni (tudom, hogy az ilyen posztok sértőek annak a rétegnek, akikről írok), de lássuk be, hogy katasztrofális mértékű társadalmi károkat okoz az elhízás. Az elhízottság következményeként felmerülő betegségek rövidebb élethossz kilátásokat, munkaerő kiesést, az egészségügyi ellátó rendszer egyre nagyobb terhelését és mindezekből fakadó tetemes anyagi károkat okoznak. Arról nem is beszélve arról, hogy ki az, aki örül annak, hogy az elhízottság miatt évtizedekkel hamarabb elveszíti szeretteit? Remélem senki, én például kifejezetten nem.

Mindezt azért vezettem fel ilyen hosszasan, mert amikor hazaértem az utca forgatagából és bekapcsoltam a TV-t háttérzajnak (csak így tudok dolgozni), elementáris erővel csapódott az agyamba Dóránk a Foodora reklámból, hogy aszongya "Mert jól esik"! Rendelj, zabálj mindenhol, mert jól esik! Egyél folyamatosan, termeld a pénzt a kifőzdéknek, éttermeknek, a futár cégeknek, kit érdekel az egészséged! Legyél bunkó, zabálj a színházban pizzát, kit érdekelnek a társadalmi normák, az emberek, a büdös és a zaj. A többiek tapsikolva fognak ünnepelni, ha ilyet teszel, ugyi. Nem. Te szeretnéd, hogy a moziban valaki pizzát rendelne és melletted zabálná fel? Bár mégsem érdekel a véleményed, mert jól esik!

Annyira, de annyira szívesen vennék egy olyan reklámot a Foodorától, hogy valaki épp a vécén hasmenéssel operál, csobog az ominózus testnyílásból a manna, majd belép egy futár, arcán kéjes mosollyal, kezében egy hambival és azt mondja: Mert jól esik!

Emberek, az elhízottság az egy orvosi fogalom, egy nagyon komoly betegség, ne támogassuk tovább a terjedését. Épp annak ellenkezőjét tegyük, segítsünk neveléssel, oktatással, már kicsi gyerekkortól fogva, terjesszük és tegyünk az ellen, hogy az elhízottság járványa tovább tizedelje szeretteinket!

És könyörögve kérem, nem mondjuk már azt, hogy:

Mert jól esik!

Be tetszenek tiltani a könyveket és eltüzelni? Bizonyára komoly fűtő értéke van egy könyvnek, magasabb fűtőértéke, mint az intellektuális tartalomnak, ami benne rejlik. Innen már könnyen belátható, hogy társadalmi szempontokat is figyelembe véve érdemesebb elégetni a könyveket, mint elolvasni. Egyetértünk tehát, a gondolat az kósza áramként semmi, a termelt meleg meg mégiscsak valami, amit érezni lehet. Tehát égessük el.

Úgy örülök, hogy ezt előre tisztáztuk. Mert mivel, hogy nem igaz. Vélhetnénk annak, mert olyan jól elmagyaráztam és ami le van írva azt szent igaznak hihetnők. Mivel a TV mondta, azaz a rádió, vagyis az internet. A legtöbben már beszálltak az internetbe is, csak azért említem.

Barátaim az Úrban, szeretném elmondani, hogy a gondolat sokkal melegebbet tud csinálni, mint a könyvégetés. Jól kigondolom például, hogy imádom a szeretteimet, és ez fűt. Vagy kitalálom a fűtőtestet, az is jól fűt. A jól kigondolások forrása pedig más emberek gondolatainak kivonata és újra keverése, kis új, általunk hozzáadott fűszerezéssel. Persze ha a semmiben ülnénk egy magunk, és nem lenne hozzá input, akkor a gondolataink egészen mások, pusztán egzisztenciálisak lennének. De ez felvetné a tyúk és a tojás problémakörét, amiben annyira összezavarodtam, hogy meg se próbálok vele foglalkozni.

A könyvégetés fasiszta/kommunista/masiniszta/akármisiszta (szabadon választható ésisztákkal cserélhető és kiegészíthető) indoktrináció. A könyvégetés számomra a gondolatok égetésével megegyező fogalom, ne gondoljuk, hogy a könyvégetés virtuális megfelelője, a gondolatégetés nem létezik. Körbenézel, gondolkozol és rájössz magadtól is, mi tartozik ebbe a kategóriába. Szerintem nem kell szájba rágnom (ez a kifejezés undi, de igen találó).

A könyv/gondolat égetők (a tudjuk kik) teljes körű támadást folytatnak az értelmiség, gondolatiság és természetesen a közoktatás ellen, hogy érvényre juttathassák sajátos meggyőződésüket, és vissza fejlesszék a társadalmat. Vissza egy olyan áldott jó korba, ahol ők irányítanak minden narratívát.

Azonban számukra sajnos, a szabad információ áramlása az internet révén biztosított. Ne a szép magyar valóság internetes portáljaira gondoljunk, ne az algoritmusok (amiket emberek rendelnek meg és írnak, nem magától gonoszkodik ám a Facebook meg a LinkedIn) által irányított social media legyen a mérvadó. A szabadabb világ nemzetközi színterén, a nyílt interneten a történésekről kapható azonnali információk jó használata korlátozni tudja a könyv/gondolat égetőket, bár az is igaz, hogy ehhez kellenek antiégetők is. Akik felszólalnak, kiállnak és intézkednek.

Ez ma édes hazánkban nincs, az alaposan meghajlított valóság miatt. Az igazi gondolkodók, a szabad interneten tájékozódók pedig oly kevesen vannak, hogy ez irányú szégyenük miatt már elmentek az országból a messzi-messzi galaxisban burjánzó szép zöld legelőkre, méghozzá legelőre.

A szabad internet rendkívül bosszantó egy állat, és végül kidobja magából a valóságot.

Sokat olvasok, sokat tanulok, analizálok (hehe, majdnem anál), kivonatolok és rájöttem valamire. A történelem huncut egy társadalmi emlékezet, csakis tanulni lehet belőle. Nem maradt fenn egyetlen elnyomó és dekadenssé váló társadalom, hatalom, ország vagy birodalom sem. Ha olvasunk jó sokat (biiiip, könyv), hamar beláthatjuk ezt.

És hát történelem során még soha nem volt a jó oldalon az a szerveződés (hogy kikerültem már a párt megnevezést, nehogy a hatalom magára ismerjen), amelyik betiltotta meg eltüzelte a gondolatokat/könyveket.

Szerintem ne égessünk se könyveket, se gondolatok, semmire se jó az!

A média sokat cikkezik és beszél arról, hogy a mesterséges intelligencia ki fog nyírni minket? Ha megfigyelted, szándékosan nem kérdőjelet tettem a mondat végére, hanem egy sima kijelentő mondat pontját. Így fogalmaz ugyanis a média, tudás, megértés és kétségek nélkül, a napi megélhetésüket biztosító szenzáció hajhászás mentén.

Engem ritkán szoktak kérdezni erről, ugyanis kifejezetten zavarja az embereket a valóság, szívesebben hisznek az interneten közöltek realitásában. Szerintem nem fog kinyírni minket a mesterséges intelligencia, mivel egészen egyszerűen nem is létezik. A sokat emlegetett mesterséges intelligencia valójában messziről nem az, csupán emberek által megírt szoftver, emberek által programozott algoritmusok halmaza. Pont emiatt emberek szándékait tükrözi a mindent megváltónak beállított AI által kihányt akármilyen szöveg, programkód vagy bármi.

A Terminátor című filmben az emberi ellenállás felszámolására a jövőből küldött, vörös szemű kiborg az, aki a mesterséges intelligencia gonoszának megtestesítője. Az alkotók agyából már akkor az pattant ki, amivel most is rémisztgetik az embereket. Jön a vörös szemű AI, elveszi a munkádat aztán meg kiírt! Ez amolyan kábítóan csábító kép a média számára. Létrehozunk egy nálunk okosabb szerkezetet, aki aztán kiírt minket. Milyen jó mondás már ez? Nagy ívű rémisztegetés, minden, ami az embereknek kell ahhoz, hogy a szenzációhajhász médiát fogyassza.

Manapság folyamatosan érkeznek az ijesztgető figyelmeztetések: a mesterséges intelligencia egzisztenciális veszélyt jelent az emberiségre, és meg kell béklyózni, mielőtt túl késő lenne. Biiiiiip, szólal meg a fejemben a piros, nemet jelző csengő.

De mik ezek a katasztrófa-forgatókönyvek, és hogyan is kellene a gépeknek valójában kiirtaniuk az emberiséget? Baromira kíváncsi vagyok erre, szeretném egy nagy adag popcornt majszolgatva érdeklődve nézni a dolgot, ha igaz lenne a kiirtás leghaloványabb esélye is. A legtöbb katasztrófa-forgatókönyv ugyanúgy kezdődik: a gépek meghaladják az emberi elmebéli képességeket, kikerülnek az emberi ellenőrzés alól, majd magasabbnak gondolt intellektusként elkezdik írtani az embereket és korántsem hajlandók kikapcsolni.

Mivel azonban ezek a gépek és szoftverek még nem léteznek (IMHO nem is fognak), az emberiség végzetének képét gyakran a filozófiára és a tudományos fantasztikumra hagyják.

Mint a már említett Terminátor c. filmben. Ha a szuperintelligens gépek el akarják pusztítani az emberiséget, akkor bizonyára szükségük van egy fizikai formára. Mint pl. Arnold Schwarzenegger vörös szemű kiborgja, akit a Terminátor című filmben egy mesterséges intelligencia küldött a jövőből, hogy véget vessen az emberi ellenállásnak. Ezt azonban a szakértők elvetették még ötlet szinten is. Bár egzisztenciális kockázatot jelent, ha a gépeknek olyan hatalmat adunk, hogy életről és halálról dönthessenek, ezek a félelmek mégsem válnak valósággá. Nem tartom valószínűnek, hogy egy valós mesterséges intelligencia (ami nem létezik és nem is fog a közeljövőben sem) magasabb gondolkodási képességekkel ruházza fel a gépeket, vagy hogy az összes ember megölésének vágyával ruházza fel őket. A robotok és az AI (amikor lesz) önmagában nem gonoszok, de természetesen a programozók rávehetik őket gonosz dolgokra.

Az olyan nagyméretű nyelvi modellek, mint a generatív AI GPT-4 (amelyet a ChatGPT létrehozásához használtak), mint kiderült, rendkívül jók új, szörnyű vegyi anyagok kitalálásában. Egy tudóscsoport, amely a mesterséges intelligenciát új gyógyszerek felfedezésének segítésére használta, lefuttatott egy kísérletet, amelyben úgy hangolták a mesterséges intelligenciát, hogy helyette káros molekulákat keressen. Kevesebb mint hat óra alatt 40 000 potenciálisan mérgező anyagot sikerült létrehozniuk (forrás: Nature Machine Intelligence).

De ez még mindig nem egzisztenciális fenyegetés, hanem ’csak’ egy emberek által előállított pusztító fegyver. A hollywoodi szabályok szerint a korszakos katasztrófáknak hirtelen, hatalmasnak és drámainak kell lenniük - de mi lenne, ha az emberiség vége lassú, csendes és nem végleges lenne? Meggyőződésem, hogy a technológia végül nem katasztrófához és kihaláshoz, hanem a fejlett technológiával kiegészített emberek hatékony túléléséhez, fejlődéséhez vezetnek. A tisztán biológiai fajnak végül vége fog szakadni, mivel nem maradnak olyan emberek, akik nem férnek hozzá ehhez az alaptechnológiához.

Mindemelett természetesen az is igaz lehet, hogy az emberiség az intelligencia evolúciójában pusztán egy lépcsőfok, de hiszem, hogy ez nem a kiirtásunkkal, hanem a technológia magunkba integrálásával fog megvalósulni.

Vagy meghalunk mind, ki tudja!